A Tan Kapuja Buddhista Egyház 25 éve

Szerző: 
TKBE

Életünk fontos részei a jubileumok, a mérföldkövek. Alkalmat adnak arra, hogy egy pillanatra megállva visszanézzünk a megtett útra, örömeinkre, sikereinkre, küzdelmeinkre és eredményeinkre, és így megalapozattabban határozhatjuk meg az eljövő idők feladatait és tennivalóit.

A buddhizmusban is sok ilyen mérföldkő volt. Asóka megtérése, a mahájána, majd később a vadzsrajána megjelenése, ezeken belül pedig a különböző iskolák és irányzatok létrejötte mind egy-egy mérföldkőhöz köthető. Az időben legutolsó fontos esemény talán az volt, amikor 60 éve, 1956-ban Újdelhiben a Buddha Paranirvána 2500. évfordulóján szimpóziumot tartottak, amelyen elhangzott Őszentsége a XIV. Dalai Láma sokat emlegetett beszéde:

"A Fényességes Buddha egyik szútrájában megjövendölte, hogy 2500 esztendővel a parinirvána után a Dharma a - vörös arcú emberek földjén - is ragyogni fog. A tibeti bölcsek ezt a jóslatot valamikor saját hazájukra vonatkoztatták, de egyikük, Srí Szakja másképpen magyarázta a kinyilatkoztatást. Szerinte a jóslat Európára utal, ahol a Dharma szintén ragyogni fog. Ennek bizonyos jeleit már most is tapasztalhatjuk."

Az azóta eltelt hatvan év igazolni látszik a jóslatot. Az idők során a keleti országokban kialakult irányzatok szinte mindegyike megjelent Európában, de különösen a tibeti buddhizmus, miután Kína elfoglalta Tibetet, és a tibetieknek menekülniük kellett. Mivel a tibetiek nemzeti identitása teljes mértékben összeolvadt a buddhizmussal, az Európába menekült tibetiek hozták magukkal a Dharmát, jelentős tibeti buddhista központokat létrehozva ezáltal. De számos japán és koreai zenközpont is létrejött, valamint a théraváda buddhizmus is egyre nagyobb európai közösségeket alakított ki.

A keleti országokból nyugatra áramló buddhizmus Magyarországon is korán megjelent. A legendák szerint más a festő Mednyánszky nagyapja vaskos könyvet írt a buddhizmusról, amely nem maradt fenn. Fennmaradt viszont az első, magyar nyelven nyomtatott buddhista szöveg, a Hollósy József által jobbára németből fordított Buddhist káté, bevezetés Gótama Buddha tanához című könyv, s ettől kezdve Magyarországon is egyre szélesebb közönség ismerkedhetett meg Buddha tanával.

Dr. Hetényi Ernő 1952-ben alapította a Buddhista Missziót és a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet. E négyéves papképző intézet végzett hallgatói közül, valamint a rendszerváltoztatás idején felszínre jött és bejegyzett közösségekből kerülnek ki azok az alapító tagok és közösségek, akik 1991-ben megalapították A Tan Kapuja Buddhista Egyházat.

Ez a kötet az Egyház első huszonöt évét, intézményeit és tevékenységét mutatja be, remélhetőleg olyan módon, hogy nemcsak azoknak jelent érdekes olvasmányt, akik részt vettek ebben a felemelő folyamatban, hanem azoknak is, akiket megérintett Buddha magasztos eszméje, a Dharma, és már jelentős eredményeket értek el a megvilágosodás útján.

Váljon ez a kötet minden lény üdvére!

Mireisz László

A kiadvány megvásárolható a dákinikönyvek weboldalán.