Összehasonlító filozófia 1. (Buddhizmus és filozófia)

Alapadatok
Tárgy neve: 
Összehasonlító filozófia 1. (Buddhizmus és filozófia)
Tárgykód: 
M2-B601
Óraszám: 
15 x 90 perc
Meghirdetés féléve: 
őszi
Tárgy típusa: 
Buddhista törzsanyag
Kreditérték: 
2
Az oktatás nyelve: 
magyar
Tantárgyért felelős oktató: 
Érvényes: 
2015 után
A tantárgy részletes leírása
A tantárgy képzésben betöltött szerepe, szakmai tartalma, elsajátításának célja: 

A kurzus a buddhizmus és a nyugati filozófia életfilozófiai, illetve egzisztencialista gondolati hagyományának hasonlóságait, történeti kapcsolódási pontjait igyekszik feltárni.

Pedagógiai cél, elsajátítandó készségek, fejlesztett kompetenciaterület(ek): 

A helyes törekvés jegyében az előadásokon való részvétel, aktív közreműködés a feladatok végrehajtásában, órai aktivitás. A helyes beszéd, helyes cselekedet helyes életvitel jegyében a kurzus során az erre vonatkozó előírások betartása. A kurzus során említésre kerülő gondolkodók vonatkozó gondolatainak megismerése, mérlegelése.

A tantárgy teljesítése alapján elvárt tudásszint: 

A helyes szemlélet, helyes szándék jegyében a kurzus során említésre kerülő filozófiai elképzelésekre vonatkozó ismeretek átfogó elsajátítása, összefüggések felismerése. A feladatok teljesítése során releváns, értékes tartalommal bíró források használata, megfelelő színvonalú kutatási módszerek alkalmazása.

A tantárgy teljesítése alapján elvárt képességek: 

A helyes éberség, helyes elmélyedés jegyében a buddhizmus és filozófia ismeretanyagának belsővé tétele, saját reflexió kialakítása.

Tartalom: 

A kurzus alapja Schopenhauer buddhizmus-értelmezése, majd szövegek vizsgálatán keresztül részletesen elemzi Kierkegaard, Nietzsche, Heidegger, Sartre és mások buddhizmussal analóg gondolatait. Kitér a nihilizmus, továbbá az emberi létállapot szorongás-, illetve szenvedésteliségének problémájára, a belevetettség és a halál kérdésére, a választás és a szabadság jelentőségére, az én mibenlétére stb. Külön kitérünk a japán Kiotói Iskolára, amely a nyugati egzisztencializmust és annak előzményeként tartott keresztény misztika negatív teológiáját (Eckhardt mestert) hasonlította a zen buddhizmushoz, ill. próbálta adaptálni a japán gondolkodáshoz.

Az órák tartalmának meghatározása 14 alkalomra lebontva: 

1. Schopenhauer buddhizmus-értelmezése
2. Kierkegaard a kurzushoz kapcsolható gondolatainak elemzése
3. Nietzsche a kurzushoz kapcsolható gondolatainak elemzése
4. Heidegger a kurzushoz kapcsolható gondolatainak elemzése
5. Sartre a kurzushoz kapcsolható gondolatainak elemzése 
6-7. További kiemelkedő gondolkodók a kurzushoz kapcsolható gondolatainak elemzése
8. Nihilizmus
9. Szorongás és szenvedésteliség
10. Belevetettség és halál
11. Választás és szabadság
12. Az én mibenléte
13-14. A Kiotói Iskola

A részidős képzés azonos tantárgystruktúrában és tartalommal, de alacsonyabb – szemeszterenként 7-8 – óraszámmal, több hallgatói egyéni munkával zajlik.

Feldolgozandó fogalmak, szakkifejezések: 

Életfilozófia, egzisztencializmus, hermeneutika, Schopenhauer, Kierkegaard, Nietzsche, Heidegger, Sartre, összehasonlító filozófia, nihilizmus, belevetettség, halál, választás, szabadság, én, Kiotói Iskola, nyugati egzisztencializmus, keresztény misztika, zen buddhizmus

Forrás: 

A helyes életmódról szóló tanítások.

Követelmények
Zárási forma: 
Kollokvium
Követelmények: 
Követelmény: Az előadásokon való részvétel. Maximálisan elfogadható távollét: 3 előadás. Aktív részvétel az előadásokon, valamint referátum a megadott olvasmányok egyikéről.
Olvasmányok
Kötelező irodalom: 

1. Köpeczi Béla (szerk.) 1966.: Az egzisztencializmus. Budapest, Gondolat
2. Kierkegaard, Soren 1986: Félelem és reszketés. Budapest, Európa Könyvkiadó
3. Sartre, Jean Paul 1983: A fal. Budapest, Európa Könyvkiadó

Ajánlott irodalom: 

1. De Silva, P. 1974–1976. Tangles and Webs: Comparative Studies in Existentialism, Psychoanalysis and Buddhism. Colombo, Lake House.
2. Nishitani, K. 1982. Religion and Nothingness. Berkeley, University of California Press.
3. Ueda, Shizuteru: Isten lélekben való születése – Eckhart mester tanítása és a zen buddhizmus. (ford. Vásárhelyi Szabó László, Imregh Mónika), Budapest, Arcturus Kiadó
4. Batchelor, S. 1983. Alone with Others. An Existential Approach to Buddhism. New York: Grove.
5. Magee, B. 1983. The Philosophy of Schopenhauer. Oxford: Oxford University Press.