
- Hírek
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
Kedves Oktatók, Hallgatók, Munkatársak,
Prof. Dr. Bódis József Államtitkár Úrtól a magyarországi rektorok a következő tájékoztatást kapták az országos veszélyhelyzet mai elrendelését követő, a magyar felsőoktatást érintő döntésekről:
Mindezekre tekintettel a 4/2020. (03.11.) számú rektori utasítást adtam ki.
Amint a minisztériumtól megkapjuk a hivatalos írásos tájékoztatást, ill. egyéb rendeleteket, további tájékoztatásokat, utasításokat fogok közzétenni.
A legfontosabb eddigi tudnivalók:
1. Március 12-22-e között minden óra, főiskolai és egyházi tanfolyam, egyéb közösségi program elmarad.
2. Március 12-15-én minden tevékenység szünetel a Főiskolán, beleértve az adminisztratív munkavégzést is, azt kollégáink indokolt, egyéni belátás alapján otthonról, távmunkában végezhetik.
3. Március 16-20-a között csak és kizárólag adminisztratív munkavégzés zajlik majd a Főiskolán, a távoktatás feltételeinek megteremtésén munkálkodva.
4. Március 23-ától a Főiskolán ellenkező utasításig távoktatás fog működni, a szükséges adminisztráció biztosításával. A további részletekről megfelelő időben egyeztetünk minden érintettel, ill. a tájékoztatásokat közzétesszük.
5. Egyéb tanfolyamaink, programjaink március 23-a utáni átszervezéséről, átütemezéséről további tájékoztatót fogok adni.
6. Mindez vonatkozik a Főiskola valamennyi intézményére (pl. Könyvtár) is.
7. A 2020. június 15-26. záróvizsgaidőszakra vonatkozó szakdolgozatbeadási határidőt (2020. március 16. hétfő 15 óra) – a rendkívüli helyzetre tekintettel – minden hallgatóra vonatkozóan egységesen 2020. április 15-én (szerda) 15:00 óráig meghosszabbítom.
A további tájékoztatókig mindenkinek kívánok minden jót, kitartást, nyugalmat és békességet!
Üdvözlettel,
Karsai Gábor
rektor
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című kötete.
Együttműködési megállapodást írt alá A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a mongóliai Zanabazar Buddhista Egyetem (ZBU).