Főoldal > A 30. évfolyamot köszöntöttük A Tan Kapuján

A 30. évfolyamot köszöntöttük A Tan Kapuján

Az idei évben a korábbiaknál is magasabb számban, 114-en nyertek felvételt a Főiskolára, ahol így a jelenlegi hallgatói létszám 327-re nőtt. Az újonnan felvetteket is köszöntötte beszédében Karsai Gábor rektor és fogadta őket hallgatóvá a hagyományos füstölőgyújtási ceremónia során, melyet idén a sztúpakertben tartottunk. Az egyházi szertartással kísért évnyitó ünnepség egy másik különleges színt is kapott: az egybegyűltek az óra járásával ellentétes irányban körbejárták a – jelenleg az egyházi irodának, a BuddhaFM stúdiójának és főiskolai tantermeknek is helyt adó – régi kollégiumi épületet, ahol szeptember 22-én bontási, megerősítési és ráépítési munkálatok veszik kezdetüket.

A buddhista szertartáson tanítóbeszédet mondott Mireisz László, A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, a szertartást vezette Cser Zoltán, A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, a főiskola oktatási rektorhelyettese.

Fotók: Várszegi József

Galéria:

Kapcsolódó

Események

Kultúrák összehasonlítása egy világutazó szemével

November 8-án 18:30-as kezdettel a Főiskola és a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésében A Tan Kapuján Innen és Túl sorozatunk keretében egykori hallgatónk Csonka Gábor (alias Vándorboy) tart vetítéssel egybekötött, izgalmas előadást Kultúrák összehasonlítása egy világutazó szemével címmel.

Hírek

A Főiskola delegációjának vietnámi útja

A Főiskola delegációjának vietnámi útja Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, találkozó Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

Megszakítás