- Hallgatói hírek
Főoldal > Szeptemberben indul A Tan Kapuja Mandala Általános Iskola
Szeptemberben – felmenő rendszerben, egy induló első osztállyal – megkezdi működését A Tan Kapuja Mandala Általános Iskola Budapesten, a X. kerület Sibrik Miklós út 66-68. szám alatt.
A Tan Kapuja Mandala Általános Iskola alapításával A Tan Kapuja Buddhista Egyház szeretné kiszélesíteni nevelési-oktatási tevékenységét, s egy a keleti és nyugati pedagógia elveit ötvöző, alternatív pedagógiai program megvalósítását tűzte ki céljául.
Valljuk, hogy az iskola spirituális hely és szellemi műhely, melynek elsődleges célja, hogy segítse közössége tagjainak testi-szellemi-lelki épülését. Iskolánk nyitva áll mindazok előtt, akik a pedagógiai programunkban megfogalmazott értékekkel azonosulni tudnak, függetlenül attól, hogy mely vallás gyakorlói. Nem kis buddhistákat szeretnénk nevelni, hanem nyitott, kíváncsi, rugalmasan gondolkozó embereket, akik a körülöttük és a bennük lévő világ megismerésének útján járnak.
A mandala név azt jelenti: közösség, kör. A kör a Teljesség szimbóluma, mely megmutatja az egyén és közösség egységében rejlő erőt, a kifelé és befelé fordulás összhangját, a Világban rejlő rendet és szépséget. A Mandala-iskola működését – nevéhez méltóan – az a tudás határozza meg, hogy látszólagos különállásunk ellenére mindannyian a Teljesség részei vagyunk, összetartozunk. Célunk, hogy gyermekeink boldog, kiegyensúlyozott, örömteli életet éljenek mind az iskolaévek alatt, mind azt követően. Ennek érdekében gyakoroljuk és tanítjuk
Programunk gyakorlati elemeit a fenti elvek mentén fogalmaztuk meg. Néhány ezek közül:
A Mandala-iskola 2022. szeptemberében felmenő rendszerben kezdi meg működését Budapesten, a Sibrik Miklós út 66-68. szám alatti bérleményben. A 2022/23-as tanévre kizárólag leendő első osztályos tanulók jelentkezését várjuk a maximum 20 fős első osztályba.
Továbbra is lehetőség van még jelentkezni (átjelentkezni is) első osztályunkba. További információ: https://mandalaiskola.hu/jelentkezes/
Rövid videó A Tan Kapuja Mandala Általános Iskoláról:
A Klub Rádió meghívásának eleget téve Monszport Krisztával, a Mandala-iskola igazgatójával és Karsai Gáborral, a TKBF rektorával készült beszélgetést a következő linken hallgathatják meg:
https://www.klubradio.hu/archivum/a-jovo-itt-van-2022-majus-30-hetfo-1400-25374
A Mandala-iskola weboldala: https://mandalaiskola.hu/
A Mandala-iskola Facebook-oldala: https://www.facebook.com/ATanKapujaMandalaIskola
Évnyitó 2025. szeptember 6. (szombat) 9:15 óra (11 órától záróvizsgázottak számára rendezett ünnepség) Levelező tagozat: 2025. szeptember 13. (szombat) 10:15 – Mánfa Órarend még nem
Órarend még nem elérhető Regisztráció 2026. február 2 (hétfő) – február 8. (vasárnap) Eljárási díjak és az önköltség befizetésének határideje: 2026. február 8. (diákhiteleseknek külön
Június 12. és 15. között rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet Budapest belvárosában, melyen az idei évben először A Tan Kapuja Kiadó is részt vesz.