2026 03 10. 09:00
1098 Budapest, Börzsöny utca 11.
- Hírek, Kiemelt hírek
Több mint száz néző: sikeres volt a Thích Nhất Hạnh - konferencia
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című kötete.
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárának legújabb könyve, a kiadó Bölcselet és vallás című sorozatának harmadik köteteként látott napvilágot.
A szerző így ír könyvéről:

„A nyugati alkímia, vagy miként önmagát nevezte: a Királyi Művészet, eredetmítosza szerint Egyiptomból származik.
Ezt a történelem annyiban igazolja, hogy az első alkimisták egyiptomi görögök voltak, az első laboratóriumokat a Ptolemaiosz-kori nagy egyiptomi templomokban alakították ki, s maga az „alkímia” szó is Egyiptom ősi nevét rejti magában. Ennél azonban fontosabb a szellemi közösség, hogy tudniillik mind az alkímia, mind pedig az egyiptomi halottkultusz legfontosabb eleme, fő célja a testi halhatatlanság elérése volt. A „Királyi Művészet” szimbólumnyelve viszont, mely az álomszimbolikával rokon, az emberiség helytől és kortól független, közös spirituális hagyatékát őrzi, s nem az egyiptomi eredetet.
Mindezek mellett az alkímia tudománytörténetben elfoglalt helye szinte másodlagos.”
A könyv megvásárolható A Tan Kapuja Kiadó webshopjában erre a linkre kattintva.

Több mint száz néző: sikeres volt a Thích Nhất Hạnh – konferencia

A Dharma követei a rácsok mögött és a betegágyaknál.

Az Erasmus+ program támogatásával két thaiföldi szerzetes-tanár látogatott a Főiskolára.