- Hallgatói hírek
Főoldal > Hallgatóknak > Szolgáltatások > Lelki segítségnyújtás
rendszeresen tart egyéni foglalkozásokat pszichés vagy egyéb életút-elakadás esetén:
Módszerek: kognitív technikák, stresszkezelés, konfliktuskezelés, művészetterápiás elemek, relaxáció és egyéb
önismeret-fejlesztés, akár kérdőívek segítségével.
Az első beszélgetés során Szati információval is segíthet, hogy nagyobb elakadás esetén, hogyan és merre tovább.
Jelentkezés:
Szati önmagáról
A buddhizmussal 1983-ben kerültem szoros kapcsolatba, Dr. Hetényi Ernőtől tanultam közel 3 évig. Majd 1986-tól Dobosy Antal, Mireisz László, Takács László előadásaira jártam, egészen 1992-ig, az Atama Közösséghez 1988-ban, már az első alkalomtól csatlakoztam. 1992-ben alapító tag lettem A Tan Kapuja Egyházban (Frei Ildikó). Munkámban, életemben igyekszem a buddhista alapelveket, jelképesen a „bóddhiszattva” eszményt alkalmazni, élni, főleg az ahimszá, karuná elveknek megfelelően. Főleg vipasszaná és zen meditáció, jóga a praxisom.