Főoldal > Tárgyfelvétel ellenőrzése

Tárgyfelvétel ellenőrzése

Kedves Hallgatók!

Az adott félévben szükséges felvenni egy kurzust ahhoz, hogy az adott félévben teljesíthető legyen. Önmagában a kurzus látogatása ehhez nem elegendő. Sajnos egyre többször találkozunk olyan esetekkel, ahol a hallgató bejár egy kurzusra, mivel tudomása szerint jelentkezett rá, érdemjegyet is szerez, miközben valójában elmulasztotta a tárgyfelvételt. Ezért külön is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ellenőrizzétek, hogy az adott félévre ténylegesen felvettétek-e az általatok látogatott kurzusokat.

Az ellenőrzés módja:

Neptun tanulmányi rendszer, Tárgyak menü, Felvett kurzusok menüpontján az adott félév kiválasztása után a listázás gomb megnyomásával válnak láthatóvá az adott félév kurzusjelentkezései, nyomtatási lehetőséggel.

TKBF

 

Kapcsolódó

Események

Buddhafeszt – buddhista fesztivál Sikondán

Augusztus 11. és 13. között, hazánkban első alkalommal tartanak buddhista fesztivált a Komlótól és Pécstől is mindössze pár kilométerre fekvő Sikonda-völgyben.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat a 2023/2024. tanévre

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra azok az államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, akiknek a