
- Hírek
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
Kedves Hallgatók!
A kettős állampolgársággal rendelkező, valamint a nem magyar állampolgárságú hallgatók, illetve a nem magyarországi felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonyban álló hallgatók, valamint a munkavállalók Magyarországra történő beutazásának és egészségügyi vizsgálatának speciális szabályairól szóló Eljárásrendet, amelyet a 9/2020. (09.19.) rektori utasítás 2. számú mellékletében tettünk közzé, az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. szeptember 8-val ismételten módosította (Módosított Eljárásrend 0908), amely itt érhető el.
Tekintettel a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet szeptember 5-én hatályba lépett módosításaira, a Módosított Eljárásrend 0908 ennek megfelelően kiegészült a SARS-CoV-2 PCR teszt elfogadására vonatkozó új rendelkezéssel (II.6. és III.9. pontok), valamint az ingázókra (IV. pont) és az üzleti, gazdasági célú utazásra (V. pont) vonatkozó szabályokkal.
Az Eljárásrend alapján a hallgatók kérésére történő molekuláris biológiai vizsgálat lefolytatására kijelölt egészségügyi felsőoktatási intézmény a Semmelweis Egyetem. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola külföldi hallgatói számára a térítésmentes tesztelés lehetőségét olyan módon biztosítja, hogy kettős állampolgársággal rendelkező, valamint a nem magyar állampolgárságú hallgatóinknak a helyszínen kell ugyan fizetnie a vizsgálatért, de ezt utólag – szociális rászorultság alapján, kérelemre – megtéríti számára a Főiskola. A kérelmet a Neptun kérvénykezelőn keresztül kell benyújtani, a Hallgatói Ügyek Bizottsága részére, amely azt mint Főiskolai Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság bírálja el.
Üdvözlettel,
Győri Péter
tanulmányi igazgató
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Seung Sahn zen mester A zen iránytűje című kötete.
A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című kötete.
Együttműködési megállapodást írt alá A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a mongóliai Zanabazar Buddhista Egyetem (ZBU).