Főoldal > Felvételi > Mánfai nyílt napok 2023

Kedves Érdeklődök!

Köszönjük, hogy jelentkeztek a holnap kezdődő mánfai nyílt napokra.

nyílt napon alapvetően három féle kurzuson vehetnek részt az Érdeklődök: előadás, szeminárium és gyakorlat. Az előadás során lényegében elméleti jellegű frontális oktatás zajlik, a szemináriumokon a résztvevők együttműködésén alapuló beszélgetés során egy adott témáról lesz szó, a gyakorlatok esetén pedig ülő- és mozgásmeditáción vehetnek részt a Látogatók.

A mánfai nyílt napon online oktatás zajlik. Az online résztvevők a Google Meet szolgáltatás keretein belül tudnak az órára csatlakozni, aminek feltétele, hogy a Résztvevő rendelkezzen Google fiókkal. Enélkül sajnos nem fog tudni belépni.

Arra kérünk minden kedves online Résztvevőt, hogy a tantermekbe a kezdés időpontjáig lépjen be, a mikrofonját némítsa el az óra folyamán. Elnémítani a képernyő alján középen vagy bal szélen látható mikrofon ikonnal lehetséges. Belépés után a kamerát kérjük bekapcsolni (amennyiben lehetséges) legalább az óra kezdetéig. A tanárok speciálisabb jelzésekkel/kérésekkel is élhetnek az órák elején.

A tantermeket bármikor el lehet hagyni, azonban óra közben más tanterembe belépni nem lehetséges.

 
A mánfai nyílt nap programja:
 
dátumidőponttárgy neveoktató
2023.04.2018:00-19:30A meditáció elmélete 1. (A meditáció hagyományos típusai) – 5.Cser Zoltán
2023.04.2118:00-19:30Szatipatthána 2. – 5.Földiné Irtl Melinda
2023.04.2217:30-19:00Tibeti buddhizmus 1. (Belső-Ázsia és Tibet története) – 5.Szathmári Botond
2023.04.2317:30-19:00Buddhista szentirat-ismeret 3. (Dhammapada) – 5.Takács László
Megszakítás