Főoldal > Mesefolyam – Bennünk élő mesék

Mesefolyam – Bennünk élő mesék

mesefolyam-veres
Esemény leírása

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy történet.

Ez a történet szájról-szájra terjedt, és hosszú évtizedeken, évszázadokon túl is fennmaradt, mert megihlette, megvigasztalta, tanította az embereket. Segített a mindennapokban való eligazodásban, a “hős útjában” – amin minden embernek végig kell mennie, a földtől a földig. Képviselte a gyökereket, az ősöktől származó értékrendet, mert tőlük, a régmúlt őseitől származott, de közben arra késztetett, hogy a saját életünkben segítsen a változásban, a cselekvésben. Jóra fordította a dolgokat.

Aztán – ahogy a szóbeli hagyományokkal lenni szokott – egyre kevesebben találták az utat az Üveghegyig (vagy azt hitték, hogy az az üvegvisszaváltó), a táltos is elkóborolt, már kevésbé értették a benne lévő tudást, így leírták és elkezdték olyanoknak mesélni, akiket még nem kötött a “valóság logikája”.
De néha-néha amikor egy felnőtt hallja vagy olvassa, összeszorul a szíve, zsibbad a karja, s felsejlik a szavak mögött valami.
Ha odafigyelünk, megtalálhatjuk a személyes történetünket, mesénket, de csak úgy tudjuk megérteni, ha teljes szívünkkel és testünkkel átérezzük, aktivizáljuk azokat a pontokat amik most nekünk szólnak.

Veres Károly egy olyan belső utazásra hívja  az érdeklődőket, amelynek elindítója egy-egy mese. Meghallgatják, aztán eljátsszák (lehetőleg szavak nélkül), lerajzolják, átírják, esetleg még beszélnek is róla.
Felfedezheti miként hat önre a történet, érzései, teste tudatosításával megpróbálhat az “elméje, gondolkodásoda” mögé nézni.

Megfigyelheti a szereplők egymáshoz való viszonyát, elgondolkozhat, hogy ki az igazi főszereplő és mi az igazi kérdés, probléma a történetben – s talán a ön életében.
A bölcs szemlélődéssel és intuícióval felismerheti, hogy a mese egy jelenete vagy szereplője megjelent-e az életében és ha igen, mit kezdett, mit kezdhet vele.
Ha meg nem… Akkor hazatér…

A sorozat a főiskola volt és jelenlegi diákjainak ingyenes. Külsősöknek 500 ft adományért látogatható, amit a főiskola fenntartására fordítunk.
A Tan Kapuja hallgatóinak a sorozat praxisként felvehető.

Szeretettel vár mindenkit:
Veres Károly

Ha kérdése van, vagy szeretne részt venni, írjon a miertnincsen@gmail.com címre.
 

IDŐPONTOK:

2019. február 8.
2019. február 22.
2019. március 8.
2019. március 22.
2019. április 5.
2019. április 12.
2019. április 26.
2019. május 10.

mesefolyam-veres

Kapcsolódó

2023 09 19. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák, a pránájáma, a bandhák, a mudrák gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást és belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi és mentális folyamatokra.
2023 09 04. 16:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest 1098 Börzsöny u. 11.
Nyilvános kurzust tart 2023. szeptember 4. és 8. között A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán Le Manh That professzor, a vietnami buddhizmus egyik legjelesebb kortárs kutatója, az Egyesült Vietnami Buddhista Egyház és a Vietnami Buddhista Egyetem egyik vezetője.