Főoldal > Holdújév ünnepség 2022

Holdújév ünnepség 2022

Esemény leírása

Holdújév ünnepséget tart A Tan Kapuja Buddhista Egyház 2022. január 31-én hétfőn 18 órától, melyet online elérhetővé tesz mindenki számára.

Szerte a világon minden buddhista közösség, így A Tan Kapuja Buddhista Egyház is megünnepli a holdújév kezdetét, és az ősi hagyományokat megőrizve az elkövetkező (hold)évre előrejelzést, jóslatot ad az ősi orákulumrendszerek segítségével.

A legendák szerint a Sárga Császár trónra lépése óta számoljuk a kínai újévet, mely egész Ázsiában az év kezdetét jelzi. Az újév napja mindig a napkör 315. fokához legközelebb álló újhold, ami azt jelenti, hogy a Nap a Vízöntő jegyében áll és találkozik a Holddal. Ekkor indul el a növényeknél a nedvkeringés, ezért ezt a napot a tavaszkezdet ünnepének is nevezik. Ilyenkor a hagyományok szerint 15 napig ünnepelnek, és ekkor hangzanak el az újévi jóslatok is. A buddhizmusban a Buddha Srávasztíban végrehajtott 15 csodáját ünneplik ekkor.

Az ünnepség szertartással kezdődik 18 órakor, majd rövid szünet után következik a háromszor félórás jóslat az elkövetkező évről.

A szertartást vezetik: Mireisz László, Dobosy Antal és Cser Zoltán. A szertartás keretein belül Kenéz László sakuhacsi (japán bambuszfurulya) művész tart hangszeres meditációt.

A szertartást követően Mireisz László a Ji-King, Laár András a nyugati, Cser Zoltán pedig a kínai asztrológia alapján méri föl az előttünk álló egy évet, a (kínai) víz-tigris évét.

Minden jelenség az időben kél,
Az idő folytonossága mindent áthat.
Az idő az úr, akinek birtokában van a vadzsra,
Kinek természete a nappal és az éjszaka.

(Kálacsakra-tantra)

A koronavírus-járványra való tekintettel az ünnepséget személyesen nem, de online, élőben lehet követni az interneten. A teljes rendezvényt élőben közvetítjük a www.tkbe.hu/live oldalon és A Tan Kapuja YouTube csatornáján.

Kapcsolódó

2024 09 10. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák, a pránájáma, a bandhák, a mudrák gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást és belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi és mentális folyamatokra.
2024 08 11. 08:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Augusztus 11-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola.
2024 05 27. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kőrösi terme
Igazán különleges eseményre kerül sor A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán: partnerintézményünkből, a thaiföldi MCU – IBSC-ről Budapestre látogató kutató-oktatónő, Dr. Nadnapang Phophichit tart meditáció gyakorlással egybekötött előadást.
Megszakítás