Főoldal > Buddhafeszt – buddhista fesztivál Sikondán

Buddhafeszt – buddhista fesztivál Sikondán

Esemény leírása

Augusztus 11. és 13. között, hazánkban első alkalommal tartanak buddhista fesztivált a Komlótól és Pécstől is mindössze pár kilométerre fekvő Sikonda-völgyben.

A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola szervezésében megrendezésre kerülő Buddhafeszt igazi különlegesség a fesztiválok világában, a csodás természeti környezetben – A Tan Kapuja Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóházának szomszédságában – elhelyezkedő Sikonda-völgybe látogatók ugyanis egy közel sem megszokott fesztiválon vesznek majd részt.

A Buddhafeszt elvonulás és fesztivál is egyben, ahol a résztvevők a buddhizmus sokrétű hagyományait ismerhetik meg előadások, beszélgetések, valamint szertartások, buddhista ülő és mozgásos gyakorlatokon keresztül, a hétvégét követően pedig remélhetőleg mind testben, mind szellemben és lélekben is felfrissülve, megújulva térhetnek vissza a hétköznapokba.

A programban a nagy buddhista iskolák a Théraváda, a Zen és a Tibeti buddhizmus meditációs módszerei, szertartások, tanítások, buddhista jógák, mozgásművészetek, táncok szerepelnek, de nem szerzetesi szigort követve, hanem a könnyedség jegyében úgy, hogy azok is értsék, azok is kipróbálhassák őket, akik még sosem találkoztak a Tannal. A napi program úgy épül fel, mintha egy elvonuláson lennénk – reggeli, déli, délutáni gyakorlatok lesznek -, este pedig zenei programok zárják a napot.

A Nagyszínpadon lévő gyakorlások és tartalmas előadások mellett A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a Buddha FM is külön helyszínen, különleges programokkal vár mindenkit. A gyermekek szórakozására a Tejút Buddhista Pedagógiai Intézet foglalkoztató termében, míg a zen művészetekkel való megismerkedésre és gyakorlásra a Zen Akadémia helyszínén nyílik lehetőség.
Mindenkit szeretettel várunk!

Buddhafeszt – Nyugalomban lenni öröm!

A fesztiválról, a programokról bővebb információ: https://buddhafeszt.com/

Jegyek vásárolhatók: https://tixa.hu/buddha-fesztival-2023

Buddhafeszt a Facebookon (friss, izgalmas, naprakész információkkal a fesztiválról):
https://www.facebook.com/buddhafeszt

Kapcsolódó

2024 04 19. 18:30
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Szertartásterme
2024. április 19-én igazán különleges eseménynek ad otthont Főiskolánk. Két volt hallgatónk (Csadó Attila és Sántik Zsuzsanna) is fellép a Szertartásteremben, ahol a Csadó Attila és a madárkák zenekar ad izgalmasnak ígérkező koncertet.