Főoldal > Az éberség jógája tanfolyam – 2021. ősz

Az éberség jógája tanfolyam – 2021. ősz

Esemény leírása

Az éberség jógája címmel – Földiné Irtl Melinda vezetésével – 12 alkalmas jógatanfolyam indul A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

A tanfolyam céljaként a tudat természetének megismerését tűzzük ki a jóga eszköztárának a segítségével. A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák (testhelyzetek), a pránájáma (légzőgyakorlatok), bandhák (energia-zárak), mudrák (kéztartások és egyéb pecsétek) gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást illetve belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi, mentális folyamatokra. Az éberség (szati) segítségével lehetőségünk van a finom változások megfigyelésére, illetve szükség esetén az aktív, szükséges változtatások elvégzésére.

A kurzus oktatójáról:

Földiné Irtl Melinda 2002-ben végzett a Buddhista Főiskola jóga-szakirányán, majd 2005-2007 között az indiai Swami Vivekananda Yoga Anusandhana Samsthana jógaegyetemen szerzett mester szakon MA oklevelet. E mellett okleveles Iyengar-jóga, Kirei Yoga for pregnancy, Birthlight Yoga és Baba-mama jógaoktató. 2010 óta rendszeres meghívott oktatója a budapesti Indiai Nagykövetség Amrita Sher Gil kultúrközpontjának. Az ELTE neveléstudományi szak doktorandusza. 20 éve a TKBF oktatója és 18 éve aktív részese a TKBE szervezésében zajló gyermek hitoktatásnak.

Tanfolyam címe: Az éberség jógája

Oktató: Földiné Irtl Melinda

Időpont: kedd 18.00-19.30

Kezdés: szeptember 21-én 18 órakor

Dátumok: szeptember 21., 28., október 5., 12., 19., 26., november 2., 9., 16., 23., 30., december 7.

A tanfolyam díja: külsősöknek 18.000 Ft, a TKBF jelenlegi/korábbi hallgatóinak 15.000 Ft, melyet az alábbi számlaszámra kérjük utalni 2021. szeptember 21-ig

A regisztráció után díjbekérőt küldünk a megadott email címre és kérjük ezután utaljanak!

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola: 10403181-31818690-00000000
A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel a jelentkező nevét és a jóga szót (pl. Vezetéknév Keresztnév, jóga)

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000099

Regisztráció: Online jelentkezési lap

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 21.

Fontos! A Főiskola ösztönzi az oltás felvételét, azonban – mindaddig, amíg azt jogszabály kötelezően elő nem írja – a védettségi igazolvány bemutatása nem feltétele a tanfolyam látogatásának.

Az aktuális járványügyi előírások és lehetőségek szerint elsősorban személyes jelenléttel zajlik a kurzus. Indokolt esetben lehetőséget biztosutunk végig online csatlakozásra is vidéken, vagy külföldön élők számára. A közösség iránti felelősség tudatában továbbra is csak egészséges állapotban látogassuk a foglalkozásokat! Köszönjük a megértő együttműködést! Jó gyakorlást, egészséget és békességet kívánunk mindenkinek!

Kapcsolódó

2021 09 11. 09:10
Vértes
Ifjú koromban kitaláltam, hogy elmegyek a Vértesbe kirándulni. A szimatszatyorba beletettem szendvicset meg egy üveg tejet (amit akkor még meg tudtam inni). Fogalmam sincs merre jártam, mit láttam, de arra emlékszem, hogy amikor az út felénél inni akartam a tejből, az már nem volt tej, mert kiköpülődött belőle a vaj. Valamiért akkor ezt felettébb meglepőnek, csodásnak és nagyon tanulságosnak éltem meg.