Főoldal > 11. Tejút nyári buddhista gyerektábor

11. Tejút nyári buddhista gyerektábor

gyerekt4
Esemény leírása

„Aki a Felébredés minden lépcsőfokán szilárdan áll,
s lelkéről lepereg minden befolyás és ragaszkodás,
az már e földi életben a Nirvánába eljutott."

Idei mottónkat, mely idézet a hagyomány szerint a Buddha szavait őrző Dhammapadából, azért választottuk, hogy ezzel is tudatosítsuk: a változás az életünk része. A buddhizmus azt tanítja, hogy ne ragaszkodjunk ahhoz, ami elmúlik és köszöntsük az újat, ami megjelenik. Most a mi táboraink „életében” is változás következik be: a sok éven át olyannyira megkedvelt uszói helyszín helyett lehetőségünkben áll új helyet megismerni, felfedezni. Reméljük, minél többen csatlakoznak hozzánk ebben a ránk váró kalandban!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház szervezésében és a Tejút Alapítvány lebonyolításában zajló 2013. évi táborunk helyszíne a Mórahalom melletti Királyhalmi Iskola. A XIX. században épült, ma természetvédelmi területen található iskolaépületet egy civil szervezet működteti, s egy régi ismerősünk teszi alkalmassá, hogy gyerekcsoportokat, így minket is fogadjon.

Nyári buddhista gyermektáborunk keretében a résztvevők megismerkedhetnek a buddhista szemlélettel, a természettisztelettel és az értékőrző hagyománnyal. Idén is két turnusban rendezzük meg a tábort: 2013. június 30-július 6. és július 7-13. között. A gyerekeknek lehetőségében áll akár az első, akár a második héten, vagy mindkét héten a táborban való részvételre.

Kiket várunk: 8-16 éves gyerekeket, fiatalokat (8 éves kor alatt akkor ajánljuk a részvételt, ha a gyermek hét napot képes szülők nélkül tölteni ill. ha idősebb testvér is jön)

Résztvevők száma: táboronként 25-30 fő

Szállás: kőház, saját sátrak
Fürdés: fürdőszobában, a hideg-, melegvizes fürdés biztosított.
Étkezés: vegetáriánus, teljes ellátás, napi ötszöri étkezés

Utazás: egyénileg (szükség esetén összeszervezzük más szülőkkel)
Érkezés a helyszínre: vasárnap (június 30-án illetve július 7-én) a délelőtti órákban, de legkésőbb 12 óráig.
Távozás: szombat (július 6-án illetve július 13-án) délután

A várható programok: kézműves foglalkozások, keleti játékok, közös dobolás, éneklés, zenélés, kirándulás, gyógynövénygyűjtés, jóga, meditáció, festés, íjászat, botgyakorlatok, ismerkedés népmeséken, buddhista tanmeséken, mondákon keresztül a buddhista és a régi magyar világképpel, szimbólumokkal, esti mese. A foglalkozások jó lehetőséget biztosítanak a természet mélyebb, meditatív megismerésére, a tudatosság és az önkifejezés fejlesztésére.

Részvételi díj (amit idén sem emeltünk): 34.000 Ft (testvéreknek 31.000 Ft), ami tartalmazza a napi ötszöri étkeztetést és minden egyéb költséget (kivéve az utazást).
A részvételi díj befizethető személyesen, vagy piros postai csekken az alapítvány címére:
Tejút Alapítvány 1098 Budapest Börzsöny u. 11.
vagy banki átutalással az alapítvány számlaszámára: Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet 65700086-10126514
Szívesen fogadunk támogatást a tábor megrendezéséhez!

Érdeklődés, kapcsolat:
Csörgő Zoltán 06-30-991-2766, csorgo.zoltan@tkbf.hu
Vörös Csaba 06-70-245-2530, voroscsabi@gmail.com

gyerekt4

Kapcsolódó

2024 09 10. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
A testet lazító, nyújtó és erősítő gyakorlatok, az ászanák, a pránájáma, a bandhák, a mudrák gyakorlása során kapcsolatba kerülhetünk, rálátást és belátást nyerhetünk a bennünk zajló energetikai, érzelmi és mentális folyamatokra.
2024 08 11. 08:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Augusztus 11-én, vasárnap reggel 8 és este 8 között Dharmanap-ot rendez A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola.
2024 05 27. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kőrösi terme
Igazán különleges eseményre kerül sor A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán: partnerintézményünkből, a thaiföldi MCU – IBSC-ről Budapestre látogató kutató-oktatónő, Dr. Nadnapang Phophichit tart meditáció gyakorlással egybekötött előadást.
Megszakítás