Főoldal > Japán udvari zenei koncert

Japán udvari zenei koncert

japanok
Esemény leírása

A Japán Alapítvány ezúttal a Tiszta Föld Buddhizmus szezeteseiből összeállt csoportot látja vendégül, hogy előadásukban betekintést engedjenek nemcsak az udvari zene és buddhista kántálás rituáléjának elméleti, de gyakorlati alkalmazásába is.

Az előadás során klasszikus hangszerek kíséretében csendülnek fel Japán ősi udvari zenéjének valamint vallási rituáléjának dallamai.

A buddhizmus a 6. században kínai és koreai közvetítéssel került át a japán szigetekre, kezdetben csupán az uralkodói udvar körében toborozva követőket magának. A kontinesről érkező buddhista hagyományok átvételével, annak liturgiai rendje is meghonosodni látszott, fontos szerepet szánva a buddhista kántálás rituáléjának is. A vokális buddhista gyakorlat, a sómjó, a buddhista tanok, a szútrák felolvasásából származó, elsődlegesen vallási-rituális műfajként vált a buddhista szertartások elhagyhatatlan kellékévé.

A zenei műfajok nemcsak a vallási élet, ám az udvari elit mindennapjainak is nélkülözhetetlen részévé váltak. A szintén a kontinensről átterjedő gagaku, az udvar hangszeres zenéjét jelentette, mely míg Kínában a konfuciánus rítusok kísérőzenéjeként bontakozott ki, Japánban önálló műfaji értékkel bíró eleganciát közvetítő előadássá formálódott.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a Japán Alapítvány honlapján lehet.

japanok

Kapcsolódó

2025 12 08. 18:00
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola - Kőrösi terem
A Hétfő Esték A Tan Kapuján sorozatunk 2025/26-os évadának az első estjén 2025. december 8. 18h órától Farkas Attila Márton Az alkímia eredete és misztériuma című könyvének bemutatójára kerül sor.
Megszakítás