Főoldal > 2019/20. tanév őszi félév időpontjainak módosítása
Kedves Hallgatók!
Az oktatási rektorhelyettes és a tanulmányi igazgató közös előterjesztését a 2019/2020. tanév rendjének módosításával kapcsolatban a tegnapi napon elfogadta a Szenátus.
Indokolás: a 2019/2020. tanév rendjét a Szenátus 23/2019. (05.02.) határozatával fogadta el. Az Egyház által korábban lekötött programokkal való ütközések elkerülése érdekében szükséges annak minimális korrekciója, ami a hétvégi képzési időpontok első 4 alkalmát érinti. Ezen túl úgy döntöttünk, hogy az ünnepélyes évnyitót intézményünk történetében először hétvégén tartjuk meg az első oktatási napon.
A módosításokat külön jeleztük, lásd: https://www.tkbf.hu/hallgatoknak/hirek/2019/05/23/201920-tanev-oszi-felevenek-rendje
TKBF

Az előadások egyben művészeti gyakorlatok is voltak

A vetélkedő követelményei szerint a beszédek élőszóban, kötetlen formában hangoztak el

A tematikus héten a főiskola profiljához kapcsolódó szakmai vagy éppen egy rendhagyó program alkalmával egy-egy téma specialistáit hívjuk meg, vagy az intézmény oktatói, volt és jelenlegi hallgatói mutatják be tudásuk, személyiségük egy újabb oldalát.