Byung-Chul Han dél-koreai születésű (1959–), elsősorban német nyelven publikáló kortárs filozófus. Munkássága a filozófia, kultúraelmélet és vallásfilozófia határán mozog, jelentőségét a modernitás válságjelenségeinek tematizálása adja: a modern kultúra és a belső élet válságát tárja fel a figyelem, a szubjektum és a létezés kérdésein keresztül, a keleti – különösen zen buddhista – gondolkodási hagyományokat integrálva a nyugati filozófiai diskurzusba.

Általában nem a klasszikus filozófiai problémák megoldására törekszik, hanem arra, hogy új szemszögből láttassa a modern élet kultúráját és pszichológiáját: a technológia, a tanulás, a gondolkodás és a kapcsolataink hogyan formálódnak át napjainkban.

Főbb témái: a technológia hatása a lélekre, az érzékelés, figyelem válsága, a nyugat és kelet találkozása, de a keleti bölcseletet nem egzotikus elszigeteltségben, hanem filozófiai eszközként tárgyalja. Írásai esszé-szerűek, kulturális elemzést kötnek filozófiai gondolatokhoz, és gyakran töredezett, paradox formában jelennek meg, hogy tükrözzék a vizsgált jelenségek összetettségét, ellentmondásos jellegét. Munkássága a “kontemplatív filozófia” elnevezéssel is illethető, megközelítése nagyrészt összehasonlító, interkulturális filozófiaként értelmezhető.

“A zen buddhizmus filozófiája” című műve nem vallásbemutató vagy meditációs kézikönyv, hanem filozófiai elmélkedés a zen buddhizmus lényegéről és gondolkodásmódjáról. Byung-Chul Han összehasonlítja a zen buddhizmust a nyugati filozófiai hagyománnyal, és megkísérli feltárni azt, mit jelent a zennek mint filozófiának a sajátos szemlélete. A zen buddhizmus eszerint nem egzotikus vallási gyakorlat, nem miszticizmus, hanem a létezés és a tudatosság filozófiai gyakorlata. Nem elméleti rendszer, hanem a gondolkodás és életmód szabadságának módszere.

Byung-Chul Han filozófiai párbeszédet folytat a zen buddhizmus jeles alakjai (Issza, Basó, Buszon, Dógen) és művei (Pi-jen Lu, Sóbógenzó, Mumonkan), illetve meghatározó nyugati gondolkodók (Platón, Arisztotelész, Eckhart, Leibniz, Fichte, Hegel, Schopenhauer, Nietzsche, Heidegger, Buber) között. Művében az én, lélek, semmi, valóság, halál és idő fogalmait helyezi új megvilágításba, valódi filozófiai erőként kezelve a zen buddhizmust és annak olyan eszméit, mint az üresség, a senki, az otthontalanság és a barátságosság. A zen buddhizmus másságát fontos kritikai alternatívaként mutatja be a nyugati gondolkodással szemben.

A 2025/26-os évfolyam korábbi Hétfő Esték epizódjait az alábbi linket videó formájában megtekintheti A Tan Kapuja YouTube-csatornáján.

– Byung-Chul Han: A zen buddhizmus filozófiája (Typotex Kiadó, 2025)

„A zen művészetek esetén, mint amilyen a kalligráfia, a tusfestészet vagy a harcművészet, mellékes az eredmény, a megszülető műalkotás, csakis az számít, ami a tevékenység során a cselekvő tudatával történik.
Nem akkor érjük el tehát a zen művészet sajátos területét, ha olyan dolgokat készítünk, amelyek úgy néznek ki, mint a zen alkotások, hanem akkor, ha olyan tudati változásokat tapasztalunk meg a tanulás, a gyakorlás és az alkotás során, mint a zen buddhizmus vallásgyakorlói, még akkor is, ha alkotásaink esetleg egyáltalán nem hasonlítanak a mintául szolgáló zen alkotásokra. Jelen könyvben e tudati változások, szellemi események aspektusait bontom ki egy-egy fogalom kapcsán, hol a nyugati, hol a buddhista filozófia terminusaiban, többnyire ironikusan, ide-oda tekintve és a szavakkal is játszva, mégis mindvégig egy irányban haladva, gyakorlati feladatokkal is segítve annak megérzését, miként válhatnak e sajátos művészet gyakorlásának szellemi attitűdjei a művészet keretein is túllépve az élet alapmotívumaivá.”

„A filozófia alapvető célkitűzése egész története során a mindenre általánosan érvényes fogalmak vagy ideák meghatározása, valamint annak az alapelvnek a megtalálása, amely e fogalmaknak vagy ideáknak konzisztenciát ad, összefüggésük alapelvét képezi. A nyugati
filozófia történetében kialakult egy diszciplína, mely e kérdésre koncentrál, és melyet „transzcendentális filozófia” néven ismerünk. A transzcendentális filozófiai elméletek története a középkortól egészen a mai napig nyomon követhető, nyolcszáz évet ölel fel. Sok
tanulmány készült már az egyes transzcendentális elméletekről vagy akár azok történetének egyes fázisairól. Azonban még megírásra vár a transzcendentális filozófia egész eddigi története, a skolasztikától a kanti kopernikuszi fordulaton át a XX. és XXI. századi
fejleményekig. A könyv erre tesz kísérletet. Ugyanakkor a tanulmány nem pusztán egy fogalomtörténeti áttekintés – bár így is olvasható. Alapvető célkitűzése mégis a „transzcendentális” fogalmának újra definiálása annak története alapján, valamint ebből kiindulva a transzcendentális kritika diszciplínájának újragondolása.”

„És vajon mi a zen buddhizmus?

A zen sohasem beszél abszolútumokról, vagy az ellentétvilágról.

Nem próbálja megmagyarázni az ürességet, az igazságot, vagy a teljes világot. A zen gyakorlás sohasem magyaráz meg semmit. A zen egyszerűen rámutat közvetlenül az elménkre, igazi önmagunkra, mégpedig úgy, hogy közvetlenül elérhessük a megvilágosodást, és segíthessünk minden lénynek.

Így a zenben nincs hangsúly sem a nyelven, sem a tanuláson – a zenben egyszerűen a meditáció gyakorlása van. A zen tanítássohasem vizsgálja az ellentétvilágot, sohasem vizsgálja az abszolútumot, és sohasem beszél a teljes világról.

Minden zen tanítás egyszerűen az elmédre mutat, éppen ebben a pillanatban.

Mit csinálsz most?

A zen tanítás mindig visszavisz bennünket oda, amit „pillanatvilágnak” nevezhetünk.

Ez a pillanat nagyon fontos.

Egy pillanatban benne van minden.

A pillanatban végtelen idő és végtelen tér van.

A pillanatban az igaz út van, az igazság van, és a helyes élet van, és a pillanatban nincs semmi.

Így ha eléred a pillanatot, közvetlenül elérsz mindent.

Ez a zen buddhizmus.

Nincs elme, nincs Buddha, nincs Isten, nincs semmi!

És mégis van elme, van Buddha, van Isten, van minden!

Ennek megtapasztalása a zen buddhizmus.”

„A nyugati alkímia, vagy miként önmagát nevezte: a Királyi Művészet, eredetmítosza szerint Egyiptomból származik.

Ezt a történelem annyiban igazolja, hogy az első alkimisták egyiptomi görögök voltak, az első laboratóriumokat a Ptolemaiosz-kori nagy egyiptomi templomokban alakították ki, s maga az „alkímia” szó is Egyiptom ősi nevét rejti magában. Ennél azonban fontosabb a szellemi közösség, hogy tudniillik mind az alkímia, mind pedig az egyiptomi halottkultusz legfontosabb eleme, fő célja a testi halhatatlanság elérése volt. A „Királyi Művészet” szimbólumnyelve viszont, mely az álomszimbolikával rokon, az emberiség helytől és kortól független, közös spirituális hagyatékát őrzi, s nem az egyiptomi eredetet.

Mindezek mellett az alkímia tudománytörténetben elfoglalt helye szinte másodlagos.

Farkas Attila Márton a Tan Kapuja Buddhista Főiskola régi oktatója, végzettségét tekintve egyiptológus és kulturális antropológus, mely szakmákon belül főleg a vallási szimbolikával, a metaforákkal és a filozófiai gondolkodás spirituális gyökereivel foglalkozott.

Érdeklődése az utóbbi két évtizedben leginkább a buddhista bölcselet különféle iskoláinak eszméi, s ennek kapcsán a tudat és a valóság természete felé fordult.”

A 2024/25-ös Hétfő Esték A Tan Kapuján további eseményei:

2025. január 20. 18h

Takács László Kétszívű folyó című elbeszélés-kötetének bemutatója.

 

2025. január 27. 18h

Beszélgetés Cser Zoltánnal.

A 2024/25-ös Hétfő Esték A Tan Kapuján további eseménye:

2025. január 27. 18h

Beszélgetés Cser Zoltánnal.