Az Abhidharma-iskolák a hagyományos buddhista tanításokon belül a legteljesebb és a legkifinomultabb analitikus módszereket fejlesztették ki, úgy pedagógiai, mint filozófiai szempontból. Az Abhidharma-filozófia keletkezésének körülményeit és tételeit vizsgálva a hallgatók megismerkednek a buddhista filozófia és eszmetörténet legátfogóbb és legalaposabb elemző módszerével, e módszer révén pedig betekintést nyernek Buddha alapvető tanításainak magyarázataiba. Az előadás során megismert, a metafizika, az ontológia, a kozmológia stb. körébe tartozó problémákhoz való sajátos viszony kialakítását célozza a szemináriumi munka, amely tematikájában lazán kapcsolódik az előadáshoz. A két kurzus elvégzése nyomán a tartalmi, lexikális elemek megismerése mellett egyfajta szemléletváltás is elvárható.
Az órák max. 1/4-éről lehet hiányozni
15-20 perces előadás a félév elején kiválasztott témában. Egyéni vagy csoportos konzultációra előzetes egyeztetés után lehetőség van.
A szemeszter során kiosztott segédanyagok (táblázatok, ábrák, listák, fogalommeghatározások, szövegszemelvények stb.)
Diplomamunkák:
- Barti Ágnes Lídia 1999-2000. Vaszubandhu: Abhidharmakósa-káriká, Abhidharmakósa-bhásja II. Indrija-nirdésa, Tibetiül: Chos-mngon-pa'i mdzod-kyi tshigs le'ur byas-pa, Chos-mngon-pa'i mdzod-kyi bshad-pa II. Dbang-po bstan-pa, Magyarul: A jelenségekről szóló bölcsesség tárházának versei, A jelenségekről szóló bölcsesség tárházának magyarázata II: A képességekről szóló tanítás. Témavezető: Szegedi Mónika. TKBF.
- Komár Lajos - Meier Tibor 1997. Vaszubandhu: Abhidharmakósa-káriká, Abhidharmakósa-bhásja: I. Dhátunirdésa. Témavezető: Szegedi Mónika. TKBF.
- Végh József 2002/20031. Vasubandhu Abhidharmakośakãrikã és bhãšyað 3. Lokanirdeśa 1-19 fordítása a tibeti szöveg alapján. Témavezető: Szegedi Mónika. TKBF.
- Fehér Judit- Szegedi Mónika - Végh József 1999. Az Abhidharmakósa. Főiskolai jegyzet. Budapest: TKBF (kézirat).
- Porosz Tibor (ford.) 2002. A Felsőbb Tan Foglalata és A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai a théraváda irányzatban. Budapest: TKBF.
- Szegedi Mónika 1999. A sors szele – a tettek gyümölcse. In: Élet és Tudomány LVI/4. 112-115.p. és “A kincses emberi test”. In: Élet és Tudomány LVI/5. 136-139. P.
/Ajánlott idegen nyelvű irodalom:
- Anacker, S. 1984. Seven Works of Vasubandhu: The Buddhist Psychological Doctor. Delhi: Motilal Banarsidass. Reprint: 1986. (Religions of Asia Series, No. 4.)
- DeCharms, Ch. R. 1997. Two Views of Mind. Abhidharma and Brain Science. (With translation by Gareth Sparham, Sherab Gyatso and Tsepak Rigzin.) Ithaca, New York: Snow Lion Publications.
- Frauwallner, Erich 1995. Studies in Abhidharma Literature and Origins of Buddhist Philosophical Systems. (Transl. from German: Sophie Kidd under the Supervision of E. Steinkellner) Albany: SUNY Press.
- Germano, David 1993. A Structural Outline of the Key Points of the Abhidharma Kosa. University of Virginia (kézirat).
- Guenther, H. V. 1974. Philosophy and Psychology in the Abhidharma. Berkeley: Shambhala.
- Guenther, H. V. 1976. Buddhist Philosophy in Theory and Practice. London: Shambala-Boulder. Ebben a műben párhuzamos passzusok olvashatók Mi-pham ‘Jam-dbyangs rNam-rgyal rGya-mtsho (1846-1914) „Yid-bzhin-mdzod-kyi grub-mtha’ bsdus-pa” (Yid-bzhin-mdzod) című művéből.
- Jamgön Kongtrul Lodrö Tayé 1995. Myriad Worlds. Buddhist Cosmology in Abhidharma, Kalacakra, and Dzog-chen. (Transl. and ed. by the International Translation Committee founded by the V. V. Kalu Rinpoché). Ithaca, New York: Snow Lion Publications.
- Klein, Ann Carolyn (Transl., annot. and introd.) 1991. Knowing, Naming and Negation. A Sourcebook on Tibetan Sautrãntika. (With oral Commentary by Geshe Belden Drakba, Denma Lochö Rinbochay, Kansur Yeshay Tupden). Ithaca, New York:, Snow Lion Publ.
- Könchok Jikmay Wangpo (Dkon-mchog ’Jigs-med Dbang-po). 1980. Precious Garland of Tenets (Grub-pa’i mtha’i rnam-par bzhag-pa Rin-po-che’i ’phreng-ba). Mundgod, Uttar Cannada: Dre-Gomang Buddhist Cultural Association.
- Mimaki, Katsumi 1977. Le Grub mtha’ rnam bźag rin chen phreń ba de dKon mchog ‘jigs med dbań po (1728-1791). (Texte Tibétain, édité, avec une introduction par Katsumi Mimaki.) In: ZINBUN 14, pp 55-112. The Research Institute for Humanistic Studies, Kyoto University.
- Potter, Karl H. (ed.) 1996. Encyclopaedia of Indian Philosophies VII. Abhidharma Buddhism to 150 AD. (Ed. Karl H. Potter with Roberzt E. Buswell Jr., Padmanabh S. Jaini and Noble Ross Reat.) Delhi: Motilal Banarsidass.
- Potter, Karl H. (ed.). 1999. Encyclopaedia of Indian Philosophies VIII. Buddhist Philosophy from 100 to 350 A. D. Delhi: Motilal Banarsidass.
- Pruden, Leo, M. (transl, intr) 1988-1990. Abhidharmakośabhaşyam by Louis de La Vallée Poussin., Berkeley, California: Asian Humanities Press (4 kötet) (a teljes mű és az önkommentár angol fordítása)
- Rucker, R. 1984. Infinity and the mind: the science and philosophy of the infinite. London: Granada Publishing Ltd.
- Sasaki, Genjun, H. 1992. Linguistic Approach to Buddhist Thought. Delhi: Motilal Banarsidass.
- Sonam, L. L. 1998. Abhidharm.a. Főiskolai jegyzet angol nyelven. Budapest: TKBF.
- Sopa, L. Geshe - Hopkins, J. 1989. Cutting Through Appearances, Practice and Theory of Tibetan Buddhism. New York: Snow Lion Publ.
- Zahler, L. (ed. and annot.). 1983. Meditative States in Tibetan Buddhism. The Concentrations and Formless Absorptions. Lati Rinbochay’s Oral Presentation. Transl. by J. Hopkins. Pan-chen Sö-nam-drak-ba’s ˝Explanation of the Concentrations and Formless Absorptions˝. Transl. by L. Zahler. Denma Lochö Rinbochay’s Oral Commentary. Transl. by J. Hopkins. London: Wisdom Publications.
- Watanabe, F. 1996 (19831). Philosophy and Its Development in the Nikãyas and the Abhidhamma. Delhi: Motilal Banarsidass./
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| szemináriumi mini.doc | 29 KB |