Főoldal > Dr. Farkas Attila Márton

Dr. Farkas Attila Márton

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola adjunktusa
(buddhista alaptanítások, vallástörténet, vallástudomány, meditáció elmélet, buddhista filozófia)

Bár kisgyerekkorom óta használom mindkét keresztnevem, pár éve a publicisztikáim és közéleti szerepléseim révén FAM lettem.

Voltam egyiptológus, kulturális antropológus, gyűjtöttem sziklarajzokat és ókori feliratokat az egyiptomi Keleti Sivatagban, voltam tagja a Magyar Antropológiai Társaságnak és a Magyar Vallástudományi Társaságnak, részt vettem pár műhelymunkában, több reménytelen terv kidolgozásában és pályáztatásában, s egy-két igazi kutatásban is. Írtam könyveket, esszéket, szakcikkeket, könyvismertetőket, kulturális és közéleti publicisztikákat, reklámelemzéseket, filmforgatókönyvet, drámát, sőt még szöveget is a Belgának. Rádióztam, tévéztem, előadtam, vitatkoztam, népneveltem, hol jól, hol rosszul. Voltam másfél évig katona még a szocializmusban, voltam megfigyelt hőzöngő ugyanekkor, voltam rendszerváltó, majd kiábrándult. Dolgoztam levéltári kezelőként, könyvtári segéderőként, ösztöndíjasként, még szociális munkásként is, amikor nem volt rendes állásom. Martin Ethelwolfként (ami a nevem tükörfordítása) két kiadást is megért ponyvaregény-főhős vagyok.

Egyike vagyok a Tan Kapuja 108 alapítójának, de ott voltam már a Buddhista Misszióban az ősidőkben. A 90-es években kezdtem itt tanítani, 2004 óta folyamatosan itt vagyok, és csupa érdekes dolgot oktatok.

E listára egy csöppet sem vagyok büszke, egyetlen siker ebben az életemben a kislányom.

Születési dátum: 1965
Végzettség: 
  • ELTE BTK Egyiptológus (MA) 1997
  • ELTE BTK Kulturális antropológus (MA) 1997
  • ELTE BTK Egyiptológus (PhD) 2006
Szakképzettség: 

Egyiptológus, kulturális antropológus

Munkakör: 

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, főiskolai adjunktus

Tudományos fokozat: 
PhD, egyiptológia, ELTE BTK, 2006

Eddigi oktatói tevékenységek: 

  • ELTE BTK, Egyiptológia (PhD ösztöndíjasként):
    – egyiptomi vallás és mágia
  • 1996–98, ill. 2004-től, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola:
    – Buddhista alaptanítások
    – Vallástörténet
    – Bevezetés a vallástörténetbe
    – Vallástörténet 1. (ősvallások)
    – Bevezetés a vallástudományba
    – Bevezetés a kulturális antropológiába
    – Buddhista filozófia 5. (Jógácsára)
    – A buddhista meditáció elmélete
    – Mítoszelmélet
    – Buddhizmus és tudatkutatás

Eddigi szakmai gyakorlat és teljesítmény bemutatása: 

  • 1990–92: 1956 után kivégzett mártírok bírósági anyagainak kutatása a Történelmi Igazságtétel Bizottság megbízásából.
  • 1994–95: Demonstrátor az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékén
  • 1995: Egyiptomi ösztöndíj, részvétel a thébai magyar expedíció ásatásán.
  • 1995–96: Köztársasági ösztöndíjas.
  • 1996: ELTE Tudományos Ösztöndíja, I. fokozat.
  • 1997–2000: PhD ösztöndíj.
  • 1998-tól állandó tagja az ELTE Keleti Sivatagban kutató magyar expedíciónak. Epigráfiai munka, archaikus és recens sziklarajzok, sziklafeliratok dokumentálása és feldolgozása.
  • 2002–2003: történeti kutatás a Történeti Hivatal anyagában. Téma: Ellenzéki tevékenység a késő-kádári korszakban Gödöllőn és környékén. (támogató: Budapest Fővárosi Levéltár)
  • 2004: Kutatás az európai nemzetek identitásának az EU-csatlakozás és a globalizáció hatására történő változásait vizsgáló nemzetközi CULTPAT kutatóműhely WP6 Political Memory munkacsoportjának magyar szekciója tagjaként. (Kapitány Gáborral, Kapitány Ágnessel és Bali Jánossal közösen.) A kutatás témája: kollektív emlékezet a budapesti múzeumok nemzeti-politikai szimbolikájában.
  • 2004-től folyamatos kutatómunka az MTA Kultúrakutató Intézet Szimbólumkutató Csoportján belül
  • 2003–2005: A KSH és a Teleki Intézet megbízásából végzett sajtókutatás (Xenos) Téma: Az idegen és az idegenség fogalma a magyar sajtóban 1945 és 2000 között. A kutatás vezetője: Dr. Kovács Éva.
  • 2004-től: Elméleti kutatómunka a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán (Kelet-Nyugat Kutatóintézet). Téma: A buddhista bölcselet a modern elmefilozófia tükrében

Eddigi tudományos / szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi kapcsolatok bemutatása: 

  • 1995-től a Magyar Vallástudományi Társaság tagja.
  • 1997-től a Magyar Antropológiai Társaság tagja.
  • 2005: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézetének alapító tagja