kakukk, Hét, 2008-11-10 18:18
Mindezekre való tekintettel invitálok mindenkit 2008. november 13-án, csütörtök este 18.30-ra a Dharma-csarnokba, ahol a Mokusó Zen szangha tart egy kito-szertartást (kb. 20 perces) Mjóken mester (Yvon Bec) vezetésével. A kito egy hagyományos megtisztító szertartás, melynek célja, hogy megszüntesse a helyes gyakorlás akadályait. A szertartás egy része a Kannon-gyo elrecitálása a Lótusz-szútrából.
Kedves Barátaink!
Krajcáros igazságok sora mindannyiunk élete, mégis ezen igazságokért fizetünk vérrel és verejtékkel, gyakran méltóságunk, emberi tartásunk feladásával, dühvel és indulattal. Nem felejthetem soha, hogy a hagyomány szerint Sákjamuni Buddha felébredése után nem kívánt tanítani, és csak az istenek könyörgésére szánta el magát arra, hogy az élet nagy kérdéseire talált válaszait másokkal is megpróbálja megosztani. Az eredmény önmagáért beszél. És egyáltalán, hihetünk valamit is egy olyan embernek, aki csak huszonhat éves korában jött rá arra (így hallottam), hogy az élet a szenvedés, az öregség, a betegség és a halál körforgásának helyszíne?

(Kalmár Csaba)
A buddhista vallású emberek számára a dharma a legfontosabb érték, mert ez jelenti azt a vezérfonalat, amely mentén az életben szükségszerűen felbukkanó problémák legyőzhetők. Ezért teljesen érthető, hogy az Egyház környezetében sokan aggódással figyelik a Főiskolán kialakult helyzetet, s egyre többen jelzik annak szükségességét, hogy meg kell erősödnünk a dharmában, egyénileg és a közösség szempontjából egyaránt. A közösségi összefogás egyik lehetséges formája a közös szertartás és meditáció, amelyben olyan szellemi erők ébredhetnek fel, olyan láthatatlan szellemi folyamatok indulhatnak el, melyek talán mindannyiunknak segítenek megtartani egy nyugodt és a dharmához még erőteljesebben kötődő tudatállapotot.
(Mireisz László)
Mindezekre való tekintettel invitálok mindenkit 2008. november 13-án, csütörtök este 18.30-ra a Dharma-csarnokba, ahol a Mokusó Zen szangha tart egy kito-szertartást (kb. 20 perces) Mjóken mester (Yvon Bec) vezetésével. A kito egy hagyományos megtisztító szertartás, melynek célja, hogy megszüntesse a helyes gyakorlás akadályait. A szertartás egy része a Kannon-gyo elrecitálása a Lótusz-szútrából.
A Tan Kapuja Buddhista Egyház