mafe, Csü, 2008-08-07 11:17

Az elmúlt két év során a Kutatóintézet rendkívüli sikereket ért el: a nemzetközi buddhista világban nemcsak közismert, hanem elismert is lett, mint lényegében az egyetlen önálló európai, állami támogatásban részesülő buddhista felsőoktatási intézmény képviselője. Nagy valószínűséggel mindezen ismertség a jövőben, az angol nyelvű oktatás esetleges beindításával, a Kutatóintézetet fenntartó Főiskola piacképességét jelentősen növelheti. A nemzetközi elismertség irányába az első lépés az Olvasztótégely (Crucible) program volt. Az Olvasztótégely Kutatócsoport 3 éves kutatóprogramja 2006 nyarán lezárult. Az eredményekről a kutatóprogram vezetői, Bronwen Rees és Agócs Tamás, az Európai SPES Fórum "Europe - Asia Dialogue on Business, Ethics and Spirituality" címmel tartott konferenciáján számoltak be 2006. júliusában. A Crucible folytatásaképpen megalakult a Kelet-Nyugat Meditációs Központ, ahol talán már a 2008. évben elindulhat egy olyan kutatóprogram, amely a nemzetközi MA képzést készítené elő.

Az elmúlt időszakban végzett tevékenységek szerint a Kutatóintézet tevékenysége az alábbi területeken folyik:

Kutatás

  • Kutatócsoportok létrehozása (nem mind működik permanensen): Tudatkutató Csoport, Olvasztótégely Kutatócsoport, Buddhista Pedagógia Kutatócsoport, Buddhista Orvoslás Kutatócsoport, Zen Kertészet Kutatócsoport, Buddhista szervezetfejlesztés kutatócsoport
  • Kérdőíves felmérés a TKBF kollégái körében a 2006-ban elindítandó szolgáltatásokra valamint kutatásokra való felkészülés érdekében (2005)
  • Közös program indítása és a Buddhist Economics Platform létrehozása a buddhista közgazdaságtan elveinek és alkalmazási lehetőségeinek kutatására a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjával
  • Mediációkutatás előkészítése a Nemzetközi Üzleti Mediációs Központtal

Fejlesztés

  • Nemzetközi együttműködés megalapozása a szervezetfejlesztésért c. kutatás előkészítése és levél MeH egyházügyi államtitkárának (2005. február 29.)
  • Közreműködés a TKBF kétszintű oktatási programjának kidolgozásában
  • Projektszintű javaslat kidolgozása Jelen Jánossal:
- A Főiskola és Egyház nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítése, koordinálása
- A Főiskola és Egyház gazdálkodásának stratégiai terve, üzleti terve
- Főiskolai és egyházi pályázati és fund raising rendszer kiépítése, koordinálása
 
  • Ennek részeként stratégiamegalapozó tréning (2007. március 5., 19.) a TKBF munkatársainak bevonásával a forrásbővítési szükségletfelmérés, stratégia és akcióterv kidolgozása érdekében

Rendezvények

  • Részvétel az Indian Institute of Science and Religion által szervezet Modern Science, Mysticism and the East-West Dialogue c. konferencián (Lonavla, India, 2005. január 2-6.)
  • Részvétel a Metanexus éves konferenciáján (USA, 2006)
  • Részvétel az Indiai Kulturális Minisztérium által „A buddhizmus és a XXI. század” címen szervezett nemzetközi konferencián (Bódhgaja, India, 2007. február 4-7.)

Saját vagy közös szervezésű konferenciák

  • Házi konferenciák a következő témákban:
- Buddhizmus és tudatkutatás (2005. december, 2006. május)
- A buddhizmus védikus gyökerei (2006. március)
- Természetvédelem és ökológiai gondolkodás (2006. október)
- Keleti orvoslás (2006. november)
- Buddhizmus és gazdaság (2007. március)
- Buddhizmus és művészet (2007. május)
- Buddhizmus és pszichológia (2007. szeptember)
- Buddhizmus és politika (2007. november)
 
  • Orienta fesztivál szervezése (2006, támogatók visszalépése miatt sikertelen)
  • Economics with a Buddhist Face nemzetközi konferencia rendezése közösen a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjával (2007. augusztus 23-24.)
  • A buddhizmus helyi színei című konferencia közös megrendezése az MTA Néprajzi Kutatóintézetével és a Magyar Vallástudományi Társasággal (2007. november 14.)

Kapcsolatépítés hazai és nemzetközi szervezetekkel

  • Részvétel vallásközi párbeszéd fórumokon pl. a fenntarthatóság témában
  • Részvétel a Buddhista Egyetemek Nemzetközi Szövetségének alakuló ülésén (IABU; Bangkok, 2007. május 26–30.) – a Kutatóintézet vezetőjét, Agócs Tamást a szervezet egyik titkárhelyettesévé választják.
  • Külföldi oktatók, professzorok vendégül látása, pl. Dr. Madhumita Chattopadhyay, a kalkuttai Jadavpur Egyetem filozófiai tanszékének professzora, Dr. Satya Gautam, az az új-delhi-i Jawaharhal Nehru Egyetem filozófiai tanszékének professzora.

Pályázatok

  • A TKBF tankönyvkiadását segítő pályázatok elkészítése
  • Önálló munkacsoport felállítása pályázatfigyelésre és pályázatok menedzselésére 2005. 06. (megszűnt)
  • Részvétel pályázatírás tanfolyamon (2006. 07.)
  • Részvétel pályázati lehetőségek kapcsán rendezett tájékoztatókon és konferenciákon
  • Az Economics with a Buddhist Face konferencia támogatása érdekében pályamű beadása a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Apponyi Albert Program keretében kiírt pályázatára
  • Kutatástámogatási pályázatok évente a Főiskolán
  • Pályázatíró céggel együttműködési megállapodás előkészítése (folyamatban)

Publikációk

  • Honlap megtervezése
  • Saját oldal kialakítása a TKBF portálján
  • Dr. Bronwen Rees, Agócs Tamás, Csörgő Zoltán Spiritualitás és közösség c. tanulmánya (Az Olvasztótégely Kutatócsoport bemutatásaként megjelent az Ökotáj 2005. decemberi számában)

Szolgáltatások

  • A KNYKI szolgáltatásjegyzékének összeállítása
  • Az innovációs járulék felhasználási metódusának kidolgozása
  • Partnerkutatás a szolgáltatások megszervezésében és lebonyolításában való közreműködésében
  • A megrendelt szolgáltatások elvégzésében lehetséges közreműködők adatbázisának kialakítása
  • Kutatási, stratégiaírási, szervezetfejlesztési szolgáltatások az alábbi cégek számára: Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó ZRt, Zsolnay Porcelánmanufaktúra Kft, Procter&Gamble RSC Kft.

CsatolmányMéret
Kutatasi beszámoló 2008.doc41 KB
© A Tan Kapuja Buddhista Főiskola - 2005
Optimalizálva: Firefox 3+ és Internet Explorer 7+