A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jelentkezési lapjának kitöltéséhez
A jelentkezéshez KI KELL TÖLTENI ezt az elektronikus jelentkezési lapot. A kitöltés után a jelentkezési lapot KI KELL NYOMTATNI*, ALÁ KELL ÍRNI, majd a szükséges MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT POSTAI ÚTON EL KELL KÜLDENI a Főiskola címére (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.).
*A kinyomtatás módja lentebb található!
A postára adás határnapja
BA alapszak: 2010. április 30.
MA mesterszak: Idén nem indul.
- A jelentkezést a Főiskola a határnap elmulasztása esetén visszautasíthatja.
- A jelentkezési lapot valósághűen, a rendelkezésre álló és fénymásolatban mellékelendő (lásd a kinyomtatás után a kinyomtatott lapokon) igazoló dokumentumok alapján kell kitölteni.
- A külföldi állampolgárokra vonatkozó részeket értelemszerűen csak a külföldi állampolgárok töltsék ki.
- A jelentkezési lapon a kérelmek és nyilatkozatok esetén a felsorolások előtt lévő jelölőnégyzetekbe vagy -karikákba történő kattintással lehet a megfelelő lehetőséget kiválasztani. Vannak olyan pontok, ahol csak egy válasz jelölhető ki, van ahol több. Más helyen legördülő menüből kell választani, illetve szövegmezőben írásos formában kell megadni a szükséges adatokat.
|
A KINYOMTATÁS MENETE
1. A jelentkezési lap kitöltése után a lap alján található BEKÜLDÉS gombra kell kattintani. 2. Ezután egy másik ablak jelenik meg. Itt be kell írni a jelentkező saját nevét és születési dátumát. Végül a KERESÉS gombra kattintani! 3. Ha a név és a születési dátum helyesen lett megadva, akkor a rendszer mentésre kínálja a kitöltött jelentkezési lapot. 4. Az elmentett jelentkezési lap kinyomtatható. |
FIGYELEM! Az adatok nem módosíthatóak!
A jelentkezéssel kapcsolatos problémákra a nyílt napokon tudunk választ adni.
A középfokú végzettségre vonatkozó nyilatkozat
Csak egy lehetőség választható. Jogszabály alapján a magyar középiskolai érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű (1) az a külföldi középiskola elvégzését tanúsító és az adott országban felsőoktatási intézménybe történő jelentkezésre jogosító bizonyítvány, amelyet az Európai Gazdasági Térséghez tartozó államban vagy olyan államban állítottak ki, amely a Lisszaboni Egyezmény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismerte el, (2) a külföldi bizonyítvány az erről rendelkező, jogszabállyal kihirdetett államközi (nemzetközi) egyezmény esetén és (3) a Nemzetközi Érettségi Szervezet (IBO) által kiállított nemzetközi érettségi bizonyítvány. Az 5. pontot az töltse ki, aki magyar érettségi bizonyítvánnyal jogszabály alapján nem egyenértékű, de honosított, illetve az Oktatási Minisztérium által teljes jogi hatállyal elismert külföldi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik!
Ha valaki magyar érettségi bizonyítvánnyal jogszabály alapján nem egyenértékű - még nem elismert (honosított) -, de az erre irányuló eljárásban elismerhető külföldi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, kérheti bizonyítványa teljes jogi hatályú elismerését az Oktatási Minisztériumtól (a feltételekről tájékozódjon az Oktatási Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodáján).
Tájékoztatásul közöljük az Európai Gazdasági Térséghez (a továbbiakban: EGT) tartozó államok listáját a 2006. január 31-én érvényes állapot szerint: Ausztria, Belgium, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxembourg, (Magyarország), Málta, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia. A Deutsche Schule által kiadott érettségi bizonyítvány értelemszerűen az EGT tagállama által kiadott érettségi bizonyítványnak minősül.
Tájékoztatásul közöljük a Lisszaboni Egyezmény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elismerő államok (nemzetközi jogalanyok) listáját a 2006. január 31-én érvényes állapot szerint: Albánia, Apostoli Szentszék, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Belarusszia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Grúzia, Horvátország, Írország, Izland, Kazahsztán, Kirgiz Köztársaság, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxembourg, Macedónia volt Jugoszláv Köztársaság, (Magyarország), Málta, Moldova, Norvégia, Oroszország, Örményország, Portugália, Románia, Svájc, Svédország, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.
Tájékoztatásul közöljük azon államok 2006. január 31-én érvényes állapot szerinti listáját, amelyek megfelelő bizonyítványai jogszabállyal kihirdetett államközi (nemzetközi) egyezmény alapján egyenértékűek a magyar érettségi bizonyítvánnyal: Ausztria, Azerbajdzsán, Belarusszia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, (Csehszlovákia), Csehország, Észtország, Grúzia, Horvátország, India, (Jugoszlávia), (Jugoszláv Szocialista Köztársaságok Szövetsége), Kazahsztán, Kína, Kirgiz Köztársaság, Laosz, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia volt Jugoszláv Köztársaság, Moldova, Oroszország, Örményország, Románia, Spanyolország, Szerbia és Montenegró, Szíria, Szlovákia, Szlovénia, (Szovjetunió), Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán.
A külföldi állampolgárságú jelentkező nyilatkozata a részére felsőoktatási jogosultságokat biztosító tényekről.
Több lehetőség is választható. Az adatokat a Főiskola az államilag finanszírozott képzésre való jogosultság vizsgálatához kéri. A Főiskolán külföldi állampolgárságú jelentkezők államilag finanszírozott képzésben - az egyéb feltételek fennállta esetén - az 1-5. pontban felsorolt ismérvek valamelyikének történő megfelelés esetén vehetnek részt. Magyar állami ösztöndíj adományozásán alapuló jogosultsággal járó képzést a Főiskola jelenleg nem folytat. A költségtérítéses képzésre történő felvétel lehetőségét a 6. pont megjelölése nem érinti.
Felvételi kérelem
A pont a felvételi kérelem szövegét, ezen belül a tanulmányok finanszírozási formájára vonatkozó kérelmét tartalmazza. Csak egy lehetőség választható. Az 1. pontot megjelölő jelentkezőt a Főiskola egyáltalán nem veszi fel, ha államilag finanszírozott helyre történő felvételére nincs mód, vagy ha a szak 6 féléves képzési ideje alatt tanulmányai finanszírozási formáját költségtérítésesre kellene változtatni. A finanszírozási forma költségtérítésesre változtatására a képzési idő alatt akkor kerül sor, ha ezt a felsőoktatásban államilag finanszírozott képzésben már eltöltött időszak jogszabály szerinti beszámítása szükségessé teszi. A 2. pont megjelölése esetén a Főiskola felveszi azt a jelentkezőt, aki tanulmányait - a más felsőoktatási intézményben államilag finanszírozott képzésben már eltöltött idő beszámítása miatt - csak csökkentett időtartamban végezheti államilag finanszírozott képzésben, és annak letelte után kénytelen költségtérítéses képzésben folytatni azokat. A 3. pontot jelöljék meg azok a jelentkezők, akik tudomásuk szerint államilag finanszírozott helyre felvehetők, de az esetleges költségtérítéses képzésre való felvételt is vállalják. Az 5. pontot azok jelöljék meg, akik tudomásuk szerint államilag finanszírozott helyre nem vehetők fel, és elsődlegesen államilag finanszírozott helyre, másodlagosan költségtérítéses helyre kérnek felvételt, feltüntetve az államilag finanszírozott képzés vélt jogi akadályát. Esetükben a Főiskola a jelentkezési lapon közölt adatok és a bemutatott okmányok alapján külön megvizsgálja, hogy államilag finanszírozott képzésre való felvételükre csakugyan nincs-e lehetőség. Az államilag finanszírozott vagy költségtérítéses képzésre történő felvétel kérdésében a Főiskola a jogszabályi rendelkezések, saját szabályzata és a felvételi eljárásban megállapításra kerülő rangsor alapján dönt.
Nyilatkozat szakirányi tanulmányokról
Esti tagozaton csak alapszintű összehasonlító vallástörténeti és filozófiai szakirányon lehet tanulmányokat folytatni!
Nappali tagozaton:
Csak egy lehetőség választható. A felvett jelentkező szakirányi tanulmányait az itt megjelölt szakirányon folytatja majd. A Főiskola fenntartja magának a jogot, hogy a 2009/2010. tanévben indítani tervezett szakirányokról a felvételi időpontjáig eltérő döntést hozzon, viszont kötelezettséget vállal, hogy a módosítást legkésőbb a felvételi időpontjáig az érintett jelentkezők tudomására hozza.
Felsőoktatási intézményekben folytatott egyes tanulmányok
A szakpáros képzés egy képzésnek minősül. Többciklusú képzés alapképzési és mesterképzési ciklusa két képzésnek, osztatlan (egységes) képzése egy képzésnek minősül.
Egy képzés adatait egy keretben kell feltüntetni, kivéve, ha a képzés folyamán az alkeretekben kért bármely adat megváltozott. Ez esetben [pl.: intézményváltás, szakpár egyik felének elhagyása, nappali tagozatról levelező tagozatra való átlépés, államilag finanszírozott képzésből költségtérítéses képzésre vagy költségtérítéses képzésből államilag finanszírozott képzésre való átlépés] a képzést több keretben kell feltüntetni, a változás előtti és utáni állapotnak megfelelően. Ekkor meg kell nyitni a Felsőoktatási tanulmányok 2., illetve 3. című keretet, majd a korábbiakhoz hasonló módon kell kitölteni.
Idegennyelv-ismeret
A kért adat az idegennyelv-ismeret alapján adandó többletpontok megállapításához szükséges.
A felvételi eljárás során a többletpontokra nem jogosító nyelvismeret kivételes esetben mérlegelési körbe vonható a felsőoktatási képzésben történő részvételre való alkalmasság vizsgálata során.
Figyelem! Államilag elismert (állami) nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazolt idegennyelv-ismeretnek minősül az ilyen bizonyítvánnyal jogszabály alapján egyenértékű okirat (pl. meghatározott oklevél vagy érettségi bizonyítvány) által igazolt nyelvismeret is! Az adatokat ilyen okirat birtoklása esetén is kérjük megadni. Felhívjuk a figyelmet, hogy felsőoktatásban, közoktatásban szerzett végzettséget igazoló okirat (oklevél, érettségi bizonyítvány) alapján a felvételi eljárásban csak egy jogcímen szerezhetők többletpontok. Végzettségi szintet és nyelvismeretet egyaránt igazoló okirat esetén a Főiskola a két jogcím közül a jelentkező számára kedvezőbb alapján állapítja meg a többletpontok számát.
Korábbi tanulmányok beszámítására vonatkozó kérelem
Csak egy lehetőség választható. Az 1. pont szerinti kérelem a buddhista tanító alapképzési szak tantervében szereplő egy vagy több tanegység kiváltására és hozzárendelt kreditértékének megszerzésére irányul, és eredményesen csak olyan tanegység(ek) elvégzése alapján terjeszthető elő, amely(ek)nek tananyaga legalább 75%-os egyezést mutat a kiváltani kívánt tanegység(ek) tananyagával. Az 1. pont szerinti kérelmet külön beadványban kell kifejteni, amelyhez csatolni kell az adott tanegység(ek) elvégzését igazoló okirat (leckekönyv, oklevélmelléklet, Transcript of Records) másolatát és a tantárgyi (tanegységi) programo(ka)t. A kérelem külföldi felsőoktatási intézményben teljesített tanegységek alapján is előterjeszthető. A kérelem előterjesztésének szándéka esetén a jelentkező - részletes tájékoztatás céljából - lépjen kapcsolatba a Főiskola Tanulmányi Osztályával!
Hátrányos helyzetűek tanulmányait segítő programban való részvétel
Csak egy lehetőség választható! A nyilatkozat a felvételi kérelem elbírálása szempontjából közömbös. A Szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányait elősegítő program keretében a jelentkező a főiskolán folytatott felsőfokú tanulmányai során mentori feladatokat ellátó hallgató személyes segítségét veheti igénybe ügyeinek intézése során. Hátrányos helyzetűnek minősül a jelentkező, aki a) a középfokú tanulmányai során átmeneti vagy tartós nevelésbe vett vagy állami gondozott volt, vagy b) a középfokú tanulmányai során rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, illetve kiegészítő családi pótlékban részesült és a törvényes felügyeletet gyakorló szülei tanulmányaikat legfeljebb az iskola 8. évfolyamán fejezte be. Annak a jelentkezőnek, aki a programban részt szeretne venni, a jelentkezési laphoz csatolnia kell egy külön kérelmet, amelyben kifejti, hogy pontosan mely okból hátrányos helyzetű, a gyámhatóság igazolását arról, hogy átmeneti vagy tartós nevelésbe vett vagy államilag gondozott volt, illetve a szülők - személyes adataik kezeléséhez történő hozzájárulásukat is tartalmazó - nyilatkozatát az iskolai végzettségükről és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást vagy kiegészítő családi pótlékot igazoló dokumentumot lakóhelye önkormányzatának jegyzőjétől.
ÚTMUTATÓ A MELLÉKLETEK CSATOLÁSÁHOZ
A jelentkezési lapon megtett valamennyi nyilatkozathoz csatolni kell az adott ponthoz rendelt (és rendelkezésre álló) mellékletet, és a csatolás tényét a mellékletek felsorolásánál a megfelelő négyzetbe helyezett „X" jellel jelölni kell!
Amennyiben az igazolvány, útlevél stb. könyvformátumú, fénymásolatként csak az adatoldal fénymásolatát, amennyiben kártyaformátumú, úgy a kártya mindkét oldalának fénymásolatát kérjük! Bizonyítványról (leckekönyvről stb.) teljes fénymásolatot kérünk!
A csatolandó mellékletek:
- A csatolandó mellékletek XII. és XIV. pontja az MA jelentkezési lap X. illetve XII. pontjának felel meg!
- A jelentkezéshez: Középiskolai bizonyítvány fénymásolata a magyar közoktatás 11. és 12. évfolyamára kiterjedően (amennyiben a bizonyítvány rendelkezésre áll)
- A jelentkezéshez: Igazolás a Főiskolán esetleg tett intézménylátogatásról (többletpontok megállapításához)
- A jelentkezéshez: 2db - a jelentkező postai címére - megcímzett, felbélyegzett válaszboríték
A jelentkezési lap I. pontjához csatolandó mellékletek
- a magyar állampolgárságú jelentkezőnek a magyar személyazonosító igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) vagy a külföldi útlevél (úti okmány) és a magyar állampolgársági bizonyítvány fénymásolata
- a külföldi állampolgárságú jelentkezőnek útlevele (úti okmánya) fénymásolata.
Az I. ponthoz: Magyar személyi igazolvány fénymásolata.
Az I. ponthoz: Magyar személyazonosító igazolvány fénymásolata.
Az I. ponthoz: Lakcímet igazoló hatósági igazolvány fénymásolata.
Az I. ponthoz: Magyar állampolgársági bizonyítvány fénymásolata.
Az I. ponthoz: Külföldi útlevél fénymásolata.
A jelentkezési lap II. pontjához csatolandó mellékletek
A II.1. ponthoz: Magyar érettségi bizonyítvány fénymásolata.
A II.2. ponthoz: Iskolalátogatási igazolás (tanulói jogviszony igazolás) a magyar közoktatás 12. évfolyamáról.
A II.3. ponthoz: Magyar érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű, külföldi középiskolai végzettséget tanúsító bizonyítvány fénymásolata.
A II.3. ponthoz: Magyar érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű, külföldi középiskolai végzettséget tanúsító bizonyítvány hiteles fordításának fénymásolata.
A II.4. ponthoz: Iskolalátogatási igazolás (tanulói jogviszony igazolás) a külföldi közoktatás utolsó évfolyamáról.
A II.4. ponthoz: A külföldi közoktatás utolsó évfolyamáról kiállított iskolalátogatási igazolás (tanulói jogviszony igazolás) hiteles fordításának fénymásolata.
A II.5. ponthoz: A II.5. pont szerinti külföldi érettségi bizonyítvány fénymásolata.
A II.5. ponthoz: A II.5. pont szerinti külföldi érettségi bizonyítvány hiteles fordításának fénymásolata.
A II.5. ponthoz: A II.5. pont szerinti külföldi érettségi bizonyítvány középiskolai érettségi bizonyítványként történő elismeréséről rendelkező magyar hatósági
határozat fénymásolata.
A jelentkezési lap III. pontjához csatolandó mellékletek
A III.1. ponthoz: „Magyar igazolvány" fénymásolata.
A III.2. ponthoz: A III.2. pont szerinti úti okmány (okmány) fénymásolata.
A III.3. ponthoz: A III.3. pont szerinti okmány fénymásolata.
A III.4. ponthoz: A III.4. pont szerinti úti okmány (okmány) fénymásolata.
A III.5. ponthoz: A III.5. pont szerinti úti okmány (okmány) fénymásolata.
A jelentkezési lap VIII. pontjához csatolandó mellékletek (több jogviszony esetén mindegyikhez)
Az oklevél másolata kötelezően csatolandó, az egyéb okmányoké pedig a rendelkezésre állásuknak megfelelően.
A VIII. ponthoz: Leckekönyv fénymásolata
A VIII. ponthoz: Felvételi határozat fénymásolata
A VIII. ponthoz: Hallgatói jogviszony megszüntetéséről szóló határozat fénymásolata
A VIII. ponthoz: Hallgatói jogviszony megszűnéséről szóló igazolás fénymásolata
A VIII. ponthoz: Oklevél fénymásolata
A jelentkezési lap IX. pontjához csatolandó mellékletek (több nyelvvizsga esetén mindegyikhez)
A mellékletek teljes körűen csatolandók, igazodva természetesen ahhoz a körülményhez, hogy a jelentkező szakvéleménnyel igazolt fogyatékos-e!
A IX. ponthoz: Nyelvvizsga-bizonyítvány fénymásolata
A IX. ponthoz: Honosító okirat fénymásolata
A IX. ponthoz: Fogyatékosságot igazoló szakvélemény másolata
A jelentkezési lap XI. pontjához csatolandó mellékletek
A XI.2. ponthoz: Versenyhelyezést igazoló okirat fénymásolata.
A jelentkezési lap XII. pontjához csatolandó mellékletek
A mellékletek teljes körűen csatolandók, igazodva természetesen ahhoz a körülményhez, hogy magyar vagy külföldi tanulmányok beszámítására irányul-e a kérelem.
A XII.2. ponthoz: Beadvány.
A XII.2. ponthoz: Leckekönyv v. oklevélmelléklet fénymásolata.
A XII.2. ponthoz: Tanegység (tantárgy) programjának fénymásolata. (______ db)
A XII.2. ponthoz: Külföldi leckekönyv v. oklevélmelléklet fénymásolata.
A XII.2. ponthoz: Külföldi leckekönyv v. oklevélmelléklet hiteles fordításának fénymásolata.
A XII.2. ponthoz: Külföldi leckekönyv-kivonat (Transcript of Records) fénymásolata.
A XII.2. ponthoz: Külföldi leckekönyv-kivonat (Transcript of Records) hiteles fordításának fénymásolata.
A XII.2. ponthoz: Külföldi tanegység (tantárgy) programjának fénymásolata. (______ db)
A XII.2. ponthoz: Külföldi tanegység (tantárgy) programja hiteles fordításának fénymásolata. (______ db)
A jelentkezési lap XIV. pontjához csatolandó mellékletek
A mellékletek megfelelő köre csatolandó, figyelembe véve az e ponthoz a jelentkezési lap kitöltésekor adott külön tájékoztatást is.
A XIV.1. ponthoz: Külön kérelem.
A XIV.1. ponthoz: A gyámhatóság igazolása.
A XIV.1. ponthoz: Az anya nyilatkozata.
A XIV.1 ponthoz: Az apa nyilatkozata.
A XIV.1. ponthoz: A jegyző igazolása.