A Főiskola egy végzős szemével

Szerző: 
Baranyai Dávid Attila

Hallgatói riportsorozatunk első részében Csadó Attilát kérdeztük, a Főiskola harmadéves dharmatanító hallgatóját. 

Hogy kerültél ide a Főiskolára?

Az életemben mind magánéletileg, mind szakmailag változások történtek. Úgy éreztem, elfogyott körülöttem a tér és nem volt már kedvem sokadszorra új dologba kezdeni. Ebből kifolyólag nem voltam túl jó hangulatban. Éreztem, hogy az életemet át kell tekinteni, mivel a külvilágban elfogytak az alternatívák és ott nincs megoldás. Arra a következtetésre jutottam - zenei pályafutásom során szerzett élményeim és elszórt buddhista ismereteim alapján -, hogy az önvizsgálat, illetve a szellemi út megoldást jelenthet. Ezelőtt a pont előtt egy évvel tudtam meg, hogy létezik olyan, hogy Buddhista Főiskola. Az utolsó lökést nővérem bíztatása adta, így jelentkeztem a suliba.

A nővéred is végzett hasonló tanulmányokat?

Igen, ő a Bhaktivedanta Főiskolán szerzett korábban Vaisnava teológus diplomát.

Mivel foglalkozol, illetve foglalkoztál az iskola előtt?

Zenéléssel, konkrétan gitározással. Komolyabban 16 éves koromban kezdtem el a zenei pálya felé fordulni, körülbelül 20 éve tanítok is. Jelenleg is játszom zenekarban, de mostanában – a suli miatt is – ritkán lépek fel.

Hogyan kezdődött a zenei pályafutásod? Volt vele valami terved?

Nem volt vele konkrét célom, mindössze megtetszett a gitározás, elkezdtem gyakorolni, ez valahogy természetesen jött. A hangokban, ritmusokban rejlő energia és érzések fogtak meg. Aztán találkoztam hasonló beállítottságú emberekkel, és megcsináltuk az első bandát.

Fontosnak tartod-e, hogy a Főiskola hallgatója válasszon magának egy irányzatot?

Szerintem embere válogatja. Személy szerint én nem tartom fontosnak. Úgy gondolom, ha választasz is valamit, akkor is fontos, hogy tartsd meg a nyitottságodat a többi irányzattal szemben. Mivel egy olyan iskolában vagyunk, ahol minden irányzat módszereibe, bölcsességébe bepillanthatunk, ezáltal kialakulhat egy teljesebb kép. Ha csak kizárólag az egyik érdekel, akkor lehet, hogy célszerűbb elmenni egy közösségbe és nem ide jönni. Ettől függetlenül természetesen lehetsz te egy irányzat követője, csak érdemes odafigyelni a többire is, ha már itt vagy.

Hogyan lehet választani, ha valaki szeretne?

Ez egy egyéni út, döntés. Lehet például azért, mert az adott személy úgy érzi, hogy őt az egyik vagy másik irányzat megszólítja, vagy épp ellenkezőleg: azt érzi, hogy ez vagy az neki kihívás és azért fordul arrafelé.

Valamelyik irányzat közel áll hozzád?

Személy szerint nem kötődöm egyikhez sem, de mivel elég intellektuális alkat vagyok (amikor épp nem zenélek) a Théraváda és a Zen közelebb állnak hozzám. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármelyiket is többre tartanám a másiknál.

Már az első naptól kezdve úgy alakítottad ki az életedet, hogy az Főiskola beleférjen. Van-e esetleg valamilyen tanácsod az elsősök számára, hogyan kezdjenek neki?

Szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen módon nem azért készül most épp velem ez az interjú, mert valamilyen követendő példa lennék, vagy az szeretnék lenni. Lehet, hogy van, amit jól csinálok és esetleg érdemes rá odafigyelni, de ettől még nem tartom magamat példaértékűnek. Az, hogy az órákon részt veszek, az nekem természetes dolog. Amúgy is valószínű, hogy az itt szerzett diplománkkal a kinti világban nem sokat fogunk érni. Akkor pedig miért vagyunk itt? Szerintem azért, hogy valamiféle tudást vagy tapasztalatot szerezzünk. Egyik évfolyamtársam fogalmazta meg röviden a lényeget:

Ez az iskola pont annyit fog adni, amennyit beleteszel.

De ha nem járunk be az órákra, akkor hogy szerezzük meg a tudást?

Néha bizony hajlamot érzünk, hogy számunkra esetleg nem kellemes órákat ne látogassuk. De azok az órák is lehetnek nagyon tanulságosak. Nem is biztos, hogy az csak az átadott tudásanyag vagy a tanár személyisége miatt, hanem abból, ahogy valaki végigcsinálja, abból is lehet nagyon sokat tanulni, még akkor is, ha netán elsőre nem úgy néz ki. Ezért ha valamit tanácsolnék az iskolát újonnan kezdőknek, az az, hogy az ilyen órákra is menjenek be, legyenek türelmesek és figyelmesen hallgassák az előadásokat, de ne feszüljenek be, ha esetleg elsőre valami érthetetlennek vagy unalmasnak tűnik.

A mostani tapasztalataid alapján, mit mondanál egy olyan embernek, akinek nincs köze a buddhizmushoz és nem hallott még erről a Főiskoláról?

Attól függ, hogy milyen a helyzet és ki az illető. Nincs sablon, igyekszem személyre szabni az ilyen beszélgetéseimet. Ha egy vadidegen jön oda hozzám, akkor talán azt mondom neki, hogy magunkkal foglalkozunk és a társadalommal, hogy hogyan tegyük magunkat alkalmassá a teljesebb életre, együttműködésre, együttélésre. Néhány kulcsfogalom mentén haladok, mint például: önismeret, szeretet, figyelem, erkölcs, kreativitás. Ha ismerőssel beszélek, akkor pedig olyan dolgokon keresztül vezetem be, amiről tudom, hogy őt is érdekli. Azt hiszem, mindkét esetben igyekeznék rámutatni, hogy valódi gyökeres változásokról, lehetőségekről van szó.

Van-e valami, amit szívesen kiemelnél az iskolából, ami neked nagyon sokat jelentett a tanulmányaid során?

Három dolgot mondanék. A Főiskola például lehetőséget ad arra, hogy komolyabban foglalkozz önmagaddal, ahogyan az órák nap, mint nap stimulálnak, feszegetik személyiséged korlátait. Ez nagyon jó hatással lehet az önmegismerésre.

Mireisz László szavait idézném. Ezt elsőben mondta nekem:

Az, hogy ma valaki Európában megteheti, hogy a buddhizmussal, a szellemi úttal hivatalos keretek között foglalkozhat, úgy hogy még ráadásul főiskolai diplomát is kap, az egy egyedülálló és csodálatos lehetőség.

Nyilván elfogult vagyok, de mindenképp szeretném kiemelni, hogy nagyon szeretek együtt lenni a csoporttársaimmal, igazán fantasztikus emberekkel hozott itt össze a karma! Harmadszor meg kell említenem a tanárainkat is, akiket nagyra becsülök, és akiktől sokat lehet tanulni.

Ha ajánlani szeretnéd ezt az iskolát valakinek, akkor ki jutna eszedbe?

Elsősorban olyan emberek jutnak eszembe, akik szerint valami „hiba van a mátrixban”. Olyanokra gondolok, akik valahogy nem találják a helyüket a világban. A buddhizmussal szerintem azok fognak foglalkozni, akiknek az élete nem kielégítő a számukra. Azt gondolom, hogy azok, akiknek a jelenlegi társadalmi, illetve hétköznapi világ működése kielégítő, nem fognak ide jönni. Másfelől azok is idejönnek, akikben olyan mértékű a szellemi kíváncsiság, vagy valamiféle szomj az igazságra, hogy mélyebben szeretnének ezzel foglalkozni. Azt gondolom, hogy főleg e két típusból kerülnek ki azok, akikkel itt találkoztam.

Hogyan fogod az itt megszerzett tapasztalatokat, tudást hasznosítani?

Ezeket már most hasznosítjuk. Egyfolytában. Ez nem elválasztható. Nem olyan, mint egy ügyvédi vagy orvosi diploma, amit majd akkor tudok hasznosítani, ha megszerzem a diplomát és praktizálni kezdek. Az itt tanultakat folyamatosan látjuk és éljük az élet minden területén. Ebben az értelemben hihetetlenül hasznos, mert nem csak egy lehatárolt területen tanulsz meg működni. Félreértés ne essék, nem becsülök le egyetlen szakmát sem, nem erről van szó, hisz egy szakmán, vagy egyéb, hétköznapinak tűnő tevékenységen keresztül is el lehet mélyedni, vagy akár megvilágosodni, ám az ezeket tanító iskoláknak általában nem ez a célja. Ami a TKBF-en elsajátítható az egyfajta látás, látásmód, belátás. Úgy értem, hogy az itt tanultak alapján megvan a lehetőségünk arra, hogy másképpen, elevenebben, kreatívabban tekintsünk a dolgokra. Így ezt egyszerűen nem is tudjuk nem használni. Vagyis az, amit itt tanulunk, az azonnal működésbe lép, mert a buddhista út vagy bölcsesség nem egy tárgyiasult valami, azaz nem egyenértékű azzal, hogy megtanulok néhány szöveget vagy bekezdést, és azt előránthatom. Nem tudod megtervezni, hogy majd ezt vagy azt a tudást fogod használni. Az soha nem fog megfelelni a valóságnak, mert a valóságnak éppen az felel meg, ami abban a pillanatban merül fel, az „itt és most” reagálás a dolgokra.

Számodra mi a különbség a buddhizmus és a többi vallás között?

A buddhizmus visszaviszi az egész létet az egyén tapasztalásához. Minden vallásban megtalálhatóak azok a közösségek, amelyek törekednek rá, hogy saját bölcsességük, képességeik pillanatnyi lehetséges maximumára törekedve értelmezzék a tanításokat, és gyakorolják őket. Ez egy lehetőség. Ez a lehetőség nem a „buddhizmus” szóhoz kötődik. Tudjuk, hogy a Buddha sem volt buddhista. A buddhizmus szerint csak jelen kell lennünk egyszerűen figyelve önmagunkra és a folyamatokra. A buddhizmus azért lehet szimpatikus, mert épp erre ad egy rendszert. Egy olyan rendszert, amelyben a rendszer végül még önmagát is felszámolja. Vagyis nem a rendszert állítja a középpontba, hanem visszavisz az elemi tapasztalás folyamatához, és azt mondja, hogy valamilyen módon, ez a valóság, amit itt és most tapasztalsz. Semmi más. Nem elvont fogalmakkal, nem tárgyakkal, elméletekkel, múlttal, jövővel foglalkozik. 

Mivel már 20 éve foglalkozol tanítással, megfordult a fejedben, hogy továbbtanulsz mesterszakon és utána oktatni is fogod a tanultakat?

Természetesen igen, de ez majd akkor dől el. A gitároktatás során jöttem rá, hogy én tulajdonképpen nem gitározást tanítok. Az csak egy forma. Azt bárki meg tudja tanítani például, hogy hol van a gitáron a „C” hang, vagy, hogy hogyan tartsd a kezedet. Ezek is fontos dolgok, de én inkább valamilyen hozzáállásra, attitűdre szeretnék inspirálni. Egy módot, ahogyan el lehet jutni mélyebb szintekre. Valószínűleg ez, az alkotási folyamat közben zajló önmegismerés, önfeladás, az ilyenkor megjelenő meditatív állapotokhoz hasonlatos mély tudatszint, ami elvezetett engem is a buddhizmushoz. Ezért aztán taníthatunk bármin keresztül, így majd az iskola elvégzése után a buddhista tanokon keresztül is, hiszen ha erre igénye és szüksége lesz valakinek, akkor ezt gyakorlatilag kötelességünk is megtenni.