Lehet-e viccelni, gúnyolodni a vallásokkal?

Szerző: 
Lehet-e viccelni, gúnyolodni a vallásokkal?

Ezen a héten, a súlyos és végzetes következményekkel járó Charlie Hebdo karikatúrák kapcsán  kérdezte a Hir24 a világvallások képviselőit. A konkrét kérdés így hangzott: "Ön szerint lehet-e vicc tárgya a vallás, és ha igen, hol húzná meg a határt ebben?"

A buddhista szemléletet ezúttal Dobosy Antal ismertette.

Én, mint zen buddhista nyugodtan mondhatom, hogy igenis lehet. A zen buddhizmus igen jó példa arra, hogy nemcsak tolerálja humort, a viccet vagy az iróniát, melynek éppen a zen buddhista vallás a tárgya, de kimondottan használja is ezeket az eszközöket a szellemi úton. A zen irodalom tele van olyan történetekkel, melyek a humor segítségével tartanak tükröt elénk, olyan kóanokkal, a vicc határát súroló tanító zen történetekkel, melyek szembesítenek a hibáinkkal, és olyan paradox, nevetésre ösztönző tanításokkal, melyek nem kímélik a buddhista vallás legtiszteletreméltóbb alakjait sem, beleértve a vallás alapítóját, Sákjamúni Buddhát sem.

Dzsósú Dzsúsin (778–897) zen mestert a zen történetírás a legjelentősebb zen buddhista tanítónak tartja, és nagy tisztelet övezi. Vele kapcsolatos a következő tanító történet: „Egy szerzetes a tan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Dzsósú mester kimentette magát: – Pisilni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.” [Terebess Gábor: Folyik a híd, 1990]

A zen festészet egészen az utóbbi időkig kolostori művészet volt, így azt gondolná ebben a művészetben járatlan ember, hogy ezek az alkotások kizárólag szentképek, és a megfestett istenségeket, mestereket és buddhákat mindig dicsfény öleli. Koránt sem! Ezek a tiszteletre méltó művészek, bizony sokszor éltek a karikatúra eszközével, és olyan helyzetekben és módon is ábrázolták az előbbi, egyébként igen tisztelt, méltóságokat, hogy ezeket az ábrázolásokat nyugodtan tekinthetjük illúzió rombolónak.